Egyre több tagja van a kisebbségi lapok szervezetének

Bolzano |

<p>Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a múlt héten a dél-tiroli Bolzanóban az európai kisebbségi lapok szervezete (MIDAS).</p>

 A szervezetnek kezdetben csak 12 tagja volt, ám ma már 29 lap tartozik a kötelékébe, köztük az Új Szó is. A MIDAS az anyanyelven való tájékozódás lehetőségének fontosságára igyekszik felhívni a többség, illetve az uniós szervek figyelmét, emellett a kisebbségi napilapok közötti együttműködést, hálózatépítést, közös kezdeményezéseket is segíti. A szervezet életében az éves közgyűlés a legfontosabb rendezvény, minden évben más-más országban rendezik. Idén nem véletlenül esett a választás Bolzanóra, hiszen 15 éve pontosan ebben a városban alakult meg a MIDAS, amelynek elnöke ma Slezákné Kovács Edit, az Új Szó lapigazgatója.

Az idei közgyűlés egyik fő pontja a szervezet 29. tagjának felvétele volt, a szerbiai Újvidéken megjelenő magyar kisebbségi lap, a Magyar Szó múlt héttől teljes értékű tagja a MIDAS-nak. A lapot 1944-ben alapították a Vajdaságban élő magyar kisebbség tájékoztatására. Szerbiában a 2011-es népszámlálás szerint 253 899 magyar élt, ami az ország lakosságának a 3,5 százaléka.

A közgyűlésen ezúttal is odaítélték a MIDAS-díjat, illetve a Habsburg Ottóról elnevezett díjat. Az előbbit egy, a kisebbségi témában maradandót alkotó, MIDAS-hoz tartozó lap újságírójának ítélik oda. A díjat idén a Romániában élő németek lapja, az Allgemeine Deutsche Zeitung újságírója, Adelaida Ivan kapta a romániai kisebbségek életéről és egy Bukarest melletti roma telep felszámolásáról írt cikkeiért.

A Habsburg Ottó-díjjal a kisebbségvédelem és a kulturális sokszí-nűség témakörében kiemelkedőt nyújtó többségi nyelvű újságírókat vagy médiát jutalmazzák, idén az osztrák ORF tévétársaság Carinthia nevű regionális csatornájának képviselői vehetik át az elismerést a Servus, Srečno, Ciao című sorozatért, amelyben az Alpok-Adria régióban élő kisebbséget mutatták be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?