Egyre népszerűbbek a befektetők körében a szlovákiai ingatlanalapok

stavba
Pozsony |

A világjárvány okozta piaci bizonytalanság miatt Szlovákiában is megugrott a kockázatcsökkentő, stabilizáló szerepet betöltő ingatlanalapok iránti érdeklődés. Ma már minden harmadik befektetett euró ilyen alapokban végzi.

Hogy a nagyrészt „kézzelfogható” eszközökbe, irodaépületekbe, kereskedelmi ingatlanokba, ipari területekbe, telkekbe, lakásokba befektető ingatlanalapok iránt egyre többen érdeklődnek, azt az általuk kezelt vagyon alapján mérhetjük fel a legjobban. „A jegybank adatai szerint csak idén áprilisban 3,3 százalékkal nőtt az ingatlanalapok által kezelt vagyon értéke, míg a hosszabb távon legnépszerűbbnek tartott vegyes alapoké alig 2,5 százalékkal” – mondta el Marián Búlik, az OVB Allfinanz Slovensko pénzügyi elemzője. A részvényalapok az említett hónapban ugyan 6,8 százalékos növekedést produkáltak, míg azonban a többi befektetési alap erős kilengéseket mutat, az ingatlanalapok már régebben stabil növekedéssel dicsekedhetnek. „Míg tíz évvel ezelőtt az ingatlanalapok aránya az összes többi befektetési alapon belül 13 százalék körül mozgott, mára eléri a 22 százalékot” – tette hozzá Búlik.

Hogy az ingatlanalapok iránt egyre nagyobb az érdeklődés, azt Pavel Škriniar, a Swiss Life Slovensko elemzője is megerősítette. „Az ilyen alapok által kezelt vagyon 2016 és 2020 között évi 12–15 százalékkal nőtt, az elmúlt egy évben azonban tovább gyorsult, 2020 júniusától 2021 júniusáig így már 18 százalékkal bővült. Ez is azt bizonyítja, hogy az ingatlanalapok egyre népszerűbbek a szlovákiai befektetők körében, így ma már minden harmadik befektetett euró ilyen alapokban végzi” – mondta el Škriniar. Abszolút számokban mindez azt jelenti, hogy míg tavaly júniusban 1,63 milliárd eurónyi vagyonnal rendelkeztek ezek az alapok, az idei év közepére már 1,92 milliárddal.

Szlovákiában a legnagyobb befektetési alapok között találjuk a nagybankok befektetési alapkezelőit, így például a Szlovák Takarékpénztárét, a Tatra bankáét, de akár a 365.Bankét is. A Tatra banka ingatlanalapjában (Realitný fond Tatra Asset Management) például 358 millió euró értékű vagyon található, de a 365.invest egyik alapjában (Realitný o.p.f. fond) ez eléri a 857 millió eurót is. A független alapkezelők közül az ingatlanalapi szegmensben az IAD Investments a legnagyobb, amelynek a piacon 2006 óta jelen levő Első Ingatlanalapjában (PRF) jelenleg 292 millió értékű vagyon található. Az értékesítés szempontjából az elmúlt egy évben azonban a Szlovák Takarékpénztár egyik alapja (Realitná renta AM SLSP) számít a legsikeresebbnek, amely abból is profitál, hogy a piacvezető bankház áll mögötte. Az ügyfelei ugyanis jórészt a bank ügyfelei közül kerülnek ki, ami azonban érvényes a Tatra banka és a 365.Bank stratégiájára is.

Zuzana Mecková
A szerző a Trend gazdasági hetilap szerkesztője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!