Egyre nagyobb az esélye, hogy hamis euróérme vagy -bankjegy kerül a pénztárcánkba

hamis pénz

Szlovákiában tavaly jóval több hamis euróbankjegyet és -érmét foglaltak le az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a szlovák jegybank legfrissebb jelentéséből. Hogyan ismerhetjük fel a hamisítványokat?

Szlovákiában tavaly 1697 hamis euróbankjegyet foglaltak le, ebből 940-et, vagyis több mint a felüket csak azt követően, hogy már forgalomba kerültek – derül ki a szlovák jegybank legfrissebb jelentéséből. Eszerint a hamisított euróbankjegyek száma tavaly Szlovákiában is megugrott az egy évvel korábbi 771 darabhoz képest, összességében azonban még mindig jobban állunk a többi eurózónás országhoz viszonyítva, ahol a pénzhamisítás jóval nagyobb méreteket ölt. A pénzhamisítók körében továbbra is az 50 és a 100 eurós címletek a legnépszerűbbek. Ezek a tavaly legfoglalt bankjegyek több mint felét tették ki, míg a 10 és 20 eurósok nagyjából a harmadát.

A jegybank szerint a tavaly lefoglalt hamis bankjegyek minősége többnyire jó, ennek ellenére a hamisítványok technikai segédeszközök használata nélkül is felismerhetők. A bankjegyeket ugyanis számos biztonsági elemmel látták el, amelyek segítségével különösebb erőfeszítés nélkül fel lehet ismerni a hamisítványokat, nehéz ugyanis olyan hamisítványt előállítani, amely az összes biztonsági elemet meggyőzően utánozza. Az ezzel kapcsolatos tesztet és annak bemutatását az Európai Központi Bank (EKB) honlapján (www. ecb.europa.eu) és a szlovák jegybank (nbs.sk) weboldalán is közzétették.

Tavaly azonban az érmékből is jóval többet hamisítottak az egy évvel korábbinál. A jegybank adatai szerint 3414 hamis euróérmét foglaltak le, 32,3%-kal többet a 2022-es 2580- hoz képest. Az érmék közül egyértelműen a 2 eurós dominál, ez adja a hamisítványok 93 százalékát, míg az 1 eurósok aránya az 5 százalékot sem éri el. Az összes hamis euróérmét egyébként már a forgalomba kerülésüket követően foglalták le, vagyis nagy az esélye annak, hogy ezek bárki pénztárcájában ott lapulhatnak.

A jegybank szakemberei szerint a hamis euróérmék ráadásul többnyire jó, sőt egyesek nagyon jó minőségűek. A lakosság számára ezért meglehetősen nehéz a hamisítványok felismerése, különösen akkor, ha erre nem fordítanak kellő figyelmet. A gyanús érmék felismeréséhez a legkönnyebben elérhető segédeszköz egyébként az egyszerű mágnes. Az 1 és 2 eurós címletű euróérmék ugyanis mágneses középponttal rendelkeznek, és a gyanús érme középpontjába mágnest helyezve, majd a mágnesesség szintjét a valódi érmével összehasonlítva lehet tesztelni. A valódi egy- és kéteurós érmék közepét enyhén vonzza a mágnes, a hamisakét viszont vagy egyáltalán nem vonzza, vagy nagyon erősen, ami szintén gyanús lehet. Fontos megfigyelni a gyanús euróérme megjelenését és színét is. A 2 eurós érmék esetében gyanú esetén a peremfeliratra is célszerű odafigyelni. A pénzforgalomba kerülő euróérmék közös és egyedi nemzeti előlapjairól további információk az EKB és a szlovák jegybank honlapján találhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?