Egyre aggasztóbb a kórházak helyzete – ezt mondják a szakértők…

korona

Gyorsan telnek a kórházi férőhelyek, ez pedig a többi osztály rovására megy. Sok intézmény már teljesen megtelt! Az egészségügyi miniszter pedig egyre sötétebb jövőt jósol…

Pénteken nyolc kerületi város polgármestere figyelmeztetett a kritikus helyzetre: „Nagyon nem örülnénk neki, ha megismétlődne az, amit a járvány első és második hullámában átéltünk” – mondta Zsolna polgármestere, Peter Fabiáne.

Az egészségügyi miniszer előrejelzése szerint két hét múlva a kórházakban akár 3 ezer koronavírusos beteg is fekhet.

Szerinte, ha ezt a növekedést nem állítjuk meg, akkor az katasztrófához vezethet.

Lengvarský hangsúlyozta, hogy a kórházakba főleg az oltatlanok kerülnek. „A napokban 2 000 pácienst fogadtunk. 81 százalékukm vagyis 1 600 nem volt beoltva” – mondta a miniszter.

Az elemzők is megerősítették, hogy a kórházak egyre inkább megtelnek azokban a régiókban, ahol alacsony az átoltottság. A legrosszabb helyzetben a Kassai kerület van. De a Besztercebányai kerületben sem rózsás a helyzet, csütörtökön az egész területén már csak öt szabad lélegeztető maradt.

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?