Egymásra mutogat a SAV és az oktatási tárca

lubyová
Pozsony |

Ha nem fejeződik be sikeresen a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) intézeteinek kutatói közintézménnyé alakulása, a SAV megszűnhet. Ettől tart Pavol Šajgalík az akadémia elnöke, Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter ezt kizártnak tartja.

„Különös helyzetbe kerültünk, ami nyugtalanítja a SAV alkalmazottait” – mondta Pavol Šajgalík. Szerinte két forgatókönyv lehetséges, az első szerint átalakul a SAV, ez ugyanis már visszafordíthatatlan folyamat. A második eshetőség, hogy olyan káosz alakul ki, ami miatt az akadémia megszűnik. Az elnök szerint az emberek alulfizetettek, a fiatalok pedig menekülnek. „Akik itt vannak, lelkesek, ők azok, akik segíteni szeretnék ezt az államot, itthon szeretnének maradni, és érdekli őket a munkájuk. Viszont, mikor azt érzik, hogy az állam megmagyarázhatatlan akadályokat állít eléjük, miért maradnának itt?” – fejtette ki Šajgalík, aki szerint az akadémiát meg kell erősíteni. A SAV elnöke szerint az átalakulásnak már régen végbe kellett volna mennie, de az intézeteket még mindig nem vették nyilvántartásba, így az akadémia jelenleg jogi vákuumban van. Hangsúlyozta, az intézmény minden az átalakításhoz szükséges kötelességét teljesített, sőt olyan iratokat is pótolt, amelyek meghaladják a törvénybe foglaltakat. Ennek ellenére bizonytalan a helyzetük, és a döntésre várnak.

Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter elmondta, az átalakuláshoz szükséges törvény által előírt iratokat a SAV 48 intézete közül csak négy adta le hiánytalanul, a törvényes határidőn belül. „A közintézménnyé alakuláshoz szükséges iratokat 2018. április 1-éig kellett beadniuk. Ha megtették volna, a minisztérium ellenőrizte volna, és felszólította volna az akadémiát az esetleges pótlásra, 2018. május 31-éig. Ha mindent pótoltak volna, július 1-jétől a majd 50 intézet már nyilvántartásban lenne. Azonban az iratokat a határidő utolsó napján adták le, ekkor derült ki, hogy hiányosak” – mondta Lubyová. Szerinte a tárca a beadott iratokban körülbelül 40 összeférhetetlenséget talált, pótlásra szólították fel az akadémiát. Ennek máig nem tettek eleget, így a dokumentáció hiányos, és a tárca most is a pótlásra vár.

Šajgalík az ellenkezőjét állítja. „Kezünkben van a SAV állam- és jogtudományi intézetének igazgatója által írt vélemény, amely kimondja, hogy az iratok, amelyeket a minisztérium kér tőlünk, túlmutatnak a törvényen. Nem állítjuk, hogy soha nem követtünk el semmilyen hibát, de mindig a törvény szerint jártunk el, és mindig igyekeztünk megfelelni azoknak az elvárásoknak is, amelyeket törvényen túlmutatónak ítéltünk meg” – mondta Šajgalík. (TASR, ma)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?