Lubyová: a sajtó fújta fel a 600 milliós ügyet

Martina Lubyová
Pozsony |

Egy éve robbant ki a harmadik Fico-kormány legnagyobb botránya. Az oktatási minisztérium két, összesen 600 millió eurós uniós pályázatát leállították. Ráadásul egy év után sem lehet tudni, ki a felelős a pályázatok botrányos kiértékeléséért.

 

Tavaly júniusban a hazai egyetemek rektorainak közös, nyílt levele hívta fel a nyilvánosság figyelmét arra a két, 300-300 millió eurós uniós pályázatra, melyeket a tudományos projektek és a különböző területek kutatásainak támogatására írt ki az oktatási tárca. A több millió eurós projekteket két személy bírálta el, akik nem is foglalkoztak tudománnyal és kutatással. Milliókat ítéltek meg alkalmazottak nélküli postafiókcégeknek, melyeket hetekkel a projektek benyújtása előtt alapítottak. Közben a hazai egyetemek, kutatóközpontok és a tudományos akadémia projektjeit sorra visszadobták. A botrány miatt leállították az egyik felhívásban sikeres projektek kifizetését, illetve törölték a másik, még le nem zárt felhívást. Menesztették a tárcavezetőt, és vizsgálat indult.

A projektekkel egy év elteltével sem történt semmi, az újabb felhívás kiírásának időpontja pedig egyelőre kérdéses. Közben pedig már 22 millió eurót biztosan nem használhatnak fel a hazai pályázók. Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter egyelőre nem akarta megtippelni, hogy várható-e az unió részéről újabb pénzek megvonása. Állítja, hogy ez csak év végén derül ki. „Sikerült újraindítani néhány leállított folyamatot. Decemberben a tudomány és kutatás támogatására új projekteket hirdettünk meg, új rendszert dolgoztunk ki a pályázatok elbírálására, és elkészítettük a hosszú távú stratégiai projektek támogatására vonatkozó felhívásunkat, amit egy utolsó ellenőrzést követően rövidesen közzéteszünk” – állította a kormányülést követően a miniszter.

Még nem lehet tudni, hogy erre mikor kerülhet sor, ahogyan azt sem, hogy a másik 300 millió eurós pályázatnál mikor lesz előrelépés. Ennél a csomagnál többszintű ellenőrzést rendeltek el, mivel a botrány kirobbanásakor már a szerződéseket is aláírták, törölni nem lehetett a felhívást. „Az Állami Számvevőszék és az oktatási tárca mint irányítószerv már ellenőrizte a projekteket. Most a pénzügyminisztérium és az Európai Bizottság vizsgálatának az eredményeire várunk, ezeket nem tudjuk befolyásolni” – mondta Martina Lubyová. A miniszter szerint elképzelhető, hogy a pályázók jobban járnak, ha felbontják a leállított felhívásban aláírt szerződéseket, és újra pályáznak, immár az új felhívás alapján.

 

Kapcsolódó cikkünk

Egy év elteltével sem derült ki, ki a felelős a két, összesen 600 millió eurós uniós támogatás vitatható elosztásáért. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) még vizsgálódik, bővebb tájékoztatást pedig egyelőre nem adnak az ügyről. Eddig az esetet felügyelő nyomozó nem tett vádemelési javaslatot, holott a projektekkel kapcsolatban egy éve több pályázó is nyíltan, kamerák előtt korrupcióról beszélt.

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter szerint a sajtó fújta fel az ügyet. Ezt arra alapozza, hogy semmilyen komoly hibára nem derült fény a pályázatokkal kapcsolatban. A miniszter szerint kérdés, hogy megérte-e kockára tenni a pénzcsomagot.

A botrány miatt a pályázatok újraindítása az eddiginél még nagyobb adminisztrációs terhet ró a minisztériumra. Ráadásul még csak meg sem tudják jósolni, hogy mikor zárulnak le az ellenőrzések, és mikor kezdik el a támogatások kifizetését. A tárca állítja, hogy folyamatosan kommunikál azokkal a pályázókkal, akikkel még a botrány kirobbanása előtt aláírták a támogatásról szóló szerződéseket. (ie)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?