Egyforma mértékű béremelést szorgalmaz az egészségügyi dolgozók kamerája

kórház k

Minden egészségügyi dolgozónak egyforma mértékben kell emelni a bérét, hogy megakadályozzák a külföldre távozásukat, hiszen már most is rendkívüli a munkaerőhiány az ágazatban, és riasztóan magas az alkalmazottak átlagéletkora – jelentette ki Iveta Šluchová, a Szlovákiai Egészségügyi-műszaki Dolgozók Kamarájának (SK MTP) elnöke, hozzátéve, ezzel csatlakoznak a nővérkamara állásfoglalásához.

„Szintén csatlakozunk az Orvos Szakszervezeti Szövetség felhívásához, hogy a pénzügyminisztériumon belül kell megkeresni a takarékoskodási lehetőségeket a jobb gazdálkodással és az egészségbiztosításokból befolyó összegek célzott elosztásával” – tette hozzá Šluchová.

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter ígéretével kapcsolatban, hogy a nővérek, a szülészasszisztensek és a mentősök bérének emelésében nem lesz változás, a kamara leszögezte, nyugtalanító, hogy a miniszter olyan ígéretekkel csitítgatja a helyzetet, amelyeknek egyelőre nincs reális alapjuk. „Későbbi nyilatkozataiban a miniszter azt is hozzátette, ez vonatkozik a többi egészségügyi dolgozóra is, csakhogy a többiekkel valahogy elfelejtett tárgyalni, dacára a kormányfőhöz és az egészségügyi minisztériumhoz intézett felhívásainknak” – tette hozzá Šluchová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?