Egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás

benzin
Pozsony |

Az autósok a következő napokban sem számíthatnak látványosabb áresésre a szlovákiai benzinkutakon. Az üzemanyagárak enyhe csökkenésére csak a nyári utazási szezon után kerülhet sor.

„A Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent kőolajfajta hordónkénti (159 liter) ára a június végén tapasztalt 72 dollár körüli szintről a nyári utazási szezon felpörgésével párhuzamosan gyors növekedésbe kezdett, és még e hét elején is 85 dollár körül mozgott. Egyelőre úgy tűnik, hogy a kőolaj hordónkénti ára a közeljövőben is a 80 dolláros szint felett marad, ez pedig azt jelenti, hogy a szlovákiai töltőállomásokon sem számíthatunk gyors áresésre” – figyelmeztet Jana Glasová, a 365.bank elemzője. Szerinte leghamarabb a nyári utazási szezont követően indulhat be egy lefelé irányuló korrekció, ez azonban az elkövetkező időszakban közzétett gazdasági adatoktól is függ.

Hasonló véleményen van Stanislav Pánis, a J&T Bank elemzője is, aki szintén nem számít a benzin és a gázolaj árának a jelentős csökkenésére. „Ez különösen igaz a gázolajra. A dízel európai piaca ugyanis kibillent az egyensúlyából, ami a finomítási árrés (a dízel és a nyersolaj nagykereskedelmi ára közötti különbség) meredek emelkedésében nyilvánult meg. Ez a nyár eleje óta lényegében megduplázódott” – mondta Pánis. Szerinte ez azt jelentheti, hogy a gázolaj literenkénti ára rövid távon 1,60 euró felett maradhat, míg a benzinárak az utazási szezon végére 1,70 euró körül mozoghatnak.

Lassuló növekedés

A Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a benzin és a gázolaj ára augusztus második felében is emelkedett, a drágulás üteme azonban mérsékeltebb volt annál, mint amit a szlovákiai autósok néhány héttel korábban tapasztaltak. A 95-ös benzin literenkénti ára a június végi 1,57 euróról már augusztus elejére 1,70 euróra nőtt, miközben a gázolaj ugyanekkor 1,44-ről 1,62 euróra drágult. Az elmúlt hetekben azonban már visszafogottabb volt a növekedés, a benzin.sk üzemanyagportál adatai szerint a 95-ös benzin literjéért az elmúlt napokban így 1,72, a gázolajért 1,64 eurót fizettünk. „Az üzemanyag azonban valamivel még így is olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, a 95-ös benzin 1,7–2 százalékkal, a gázolaj közel 9 százalékkal” – mondta Glasová.

Magyar drágulás

Nem javult a helyzet Magyarországon sem. Épp ellenkezőleg, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj nagykereskedelmi ára szerdától bruttó 5 forinttal emelkedik, ami hatással lesz a kutak kiskereskedelmi áraira is. A hét közepén a benzin ára nem változik, augusztus 30-tól így Magyarországon a 95-ös benzin literenkénti átlagára 642 forint (kb. 1,68 euró), a gázolajé 651 forint (kb. 1,70 euró) körül mozoghat.

Piaci kilátások

Pánis szerint a múlt hét nagy részében eladási nyomás uralkodott a nyersanyagpiacon, miután olyan mutatókat tettek közzé, amelyek a világgazdaság további lassulását jelzik, miközben az euróövezet romló hangulata a közelgő recesszióra figyelmeztet. Az elemző szerint az olaj számára további mínuszt jelentett az a piaci spekuláció, hogy az Egyesült Államok szemet huny az iráni olaj értékesítésére bevezetett embargó felett. Teherán már bejelentette, hogy ősszel termelésnövekedésre számít. „Emellett Washington állítólag azt is tervezi, hogy enyhíti a Venezuelával szembeni olajszankciókat is” – figyelmeztet Pánis. Az olajat ugyanakkor az erősebb dollár is nyomás alá helyezte. „A hét végére azonban fokozatosan alábbhagyott az eladói nyomás, mivel a piaci szereplők arra számítanak, hogy az olajpiac valószínűleg az év végéig deficites marad. A rekordszintű kereslet meghaladja majd a kínálatot, még akkor is, ha a globális gazdasági növekedés lelassul” – zárja Pánis. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?