Egy sámánnak nincs élő és élettelen, a létezés maga az élet

Sólyomfi Nagy Zoltán – énekkel gyógyító táltosRózsa Zsuzsanna felvétele Mintha láthatatlan hangszert pengetnék ujjaimmal finoman, lehunyt szemmel, úgy rajzolódott elém egy életút, úgy tárult fel egy ősrégi világszemlélet előttem. Egyre több és több embert tapasztalok, kik materiális létükön túl valami ismeretlen, megfoghatatlan felé fordulnak, s különböző módon igyekeznek eljutni magasabb erőket segítségül híva saját belső lényegükhöz. Sólyomfi Nagy Zoltán táltossal budapesti otthonában beszélgettem a sámánizmus hagyományairól és mai gyakorlatáról.

A sámán szót hallva a ma embere előtt misztikus, földöntúli hatalommal bíró lények jelennek meg. Van ennek valami valós alapja?

Egyszerű értelmezésben azt kell, hogy mondjam igen, a sámánok valóban különös képességekkel és energiákkal rendelkező emberek voltak, de a dolog misztériumát kissé eloszlatja, hogy gyakorlatát a mostani világban élő ember is elsajátíthatja, szert tehet saját rejtett erőire a sámánizmus tanításai által. A sámánizmus az emberiség talán legrégebbi világszemléleti és gyakorlati rendszere. Egységes rendszernek nem is nevezhető, hiszen a világ minden földrészén valamikor élő hagyományként létezett, így számottevő különbségek voltak az egyes népek tradíciói között. A „sámán” szó evenki (mandzsu – tunguz) eredetű, jelentése: „az ember, aki tud”. A sámánizmus sok helyütt ma is él, s alapjai, lényegi elemei az ősi tanokkal megegyeznek. Ezek közül a legfontosabb, hogy mindent élőnek tekint. Nincs élő és élettelen, a létezés maga az élet. Mindennek lelke van, az embereknek, állatoknak, növényeknek, köveknek, vizeknek, a szélnek és a csillagoknak is. Lelke van a Napnak, a Holdnak, a felhőknek, de még a helyeknek is. Ezt a lelket erőnek, energiának is felfoghatjuk. A sámánok, illetve ebben a hagyományban gyökerező magyar TÁLTOS-ok (régebbi szóhasználattal TÁTOS-ok) képesek voltak ezeket az energiákat érzékelni, velük kapcsolatba lépni.

Téged, mint XX. században született embert milyen szálak vezettek, életed mely fordulópontja indított el a táltos hagyományok felé?

Ahogy az olvasás tudományára szert tettem, minden időmet és idegszálamat lefoglalta az indián regények olvasása. Hatalmas érdeklődéssel fordultam e távoli kultúra felé, teljesen lenyűgözött az indián felfogásból áradó természet-közeli egyszerű bölcsesség. Tanulmányaim sem vetettek meszszire e témakörtől, főiskolán művészettörténetet és rajzot tanultam. A tanítás mellett minden szabadidőmet a Bakonyi Indiántáborban töltöttem az indián kultúra szemléletének és gyakorlatának még mélyebb megismerésével. Aztán egy napon a Bakony hegyei között csendesen álldogálva megfogalmazódott bennem egy gondolat, hogy mégsem vagyunk mi indiánok, hogy valami mást, de ehhez foghatót kell keresnem. Ekkor kezdtem el a magyar hagyományokban hasonló értelmű kultúra után kutatni. Régi könyvek, a honfoglalás kori nyelvezet, szertartások tanulmányozása útján ismertem meg a magyar táltosok felfogását és életét.

Volt-e valaki, aki segített, tanítód, mestered, vagy önmagad erejére hagyatkozva indultál el?

1991-ben találkoztam egy Magyarországra érkezett dániai tanítóval. Ősi, természet-közeli animista (anima=lélek) felfogást tanított, mely mindent élőnek, léleknek tekint. Tartalmazza a sámáni világfelfogást és hagyomány gyökereit, melyek legmagasabb tudásával a táltosok bírtak. 1996-2000-ig minden nyarat indián rezervátumokban töltöttem. Sziú (lakota) és más indián törzsekkel együtt élve sajátítottam el az ősi táltos szemlélethez közeli ottani technikákat.

A rengeteg elméleti és gyakorlati ismeret felhalmozása után mikor lett táltos belőled?

Nem tartom táltosnak magam, sokkal inkább táltos úton járó embernek. Sokszor kérdezik tőlem, hogy vajon mit is lehetne írni a nevem mellé. Ilyenkor szívesebben veszem a regős, énekmondó, tanító megnevezést, hiszen nem teszek mást, mint az embereket segítem közel vinni saját belső útjukhoz.

Milyen eszközökkel, milyen technikával tudod ezt a gyakorlati segítséget nyújtani?

A valóság nem csak a kezünkkel fogható, szemünkkel érzékelhető dolgokból tevődik össze. Létezik a világnak egy láthatatlan része is, hiszen minden élőlény és tárgy rezgéseket bocsát ki magából, gondoljunk csak a televízióra, rádióra és mobiltelefonjainkra. A táltos egy megválaszolandó kérdés felmerülésekor paripáját, dobját segítségül híva kerül kapcsolatba e megfoghatatlan világgal. Éber tudatállapotából a dob hangjainak rezgésével irányított álmon keresztül jut az adott problémához kapcsolódó információkhoz. Mondjuk valaki két jónak ígérkező állásajánlatot kap, s nem tud a kettő közül választani. Az előbb említett irányított álmodáson keresztül belehelyezkedhet mindkettőbe, megvizsgálhatja, hogy természete és erői szerint melyik számára a megfelelőbb. Ezt az irányított álmodást révülésnek nevezik, mely mélységére jellemző, hogy körülbelül tíz perc dobolás egy hat órás meditáció szintjére juttatja az embert.

Hogyan lehet elsajátítani ezt a révüléstechnikát?

Tizenkét lépcsőből álló tanítási rendben tanítom az ősi táltos szemléletet és gyakorlatot. Itt a legfőbb cél a lélekutazás, a révüléstechnika biztonságos megtanulása a belső tudás és erő növelése érdekében. A résztvevők az éneklés, csörgőzés, dobolás, tánc ősi módjait használják, hogy megtanulják a megváltozott tudatállapot elérését, találkozzanak szellemi vezetőikkel, s elsajátítsák a különböző gyógyító módszerek alapjait.

Úgy tudom, sokszor vezetsz csoportokat a pilisi hegyekbe, különösen Dobogókő felé.

Igen, gyakran látogatunk el erre a vidékre, ahol a Föld szívcsakrája, vagy magyarul mondva szívcsokra található. Mint Dobogókő neve is mutatja, Földünk szíve itt dobog, itt van a szívcsokor energiáinak legerősebb kisugárzási helye. De nem csak a Dobogókőtől tizenöt percnyi sétára levő szívcsokor bír ezzel az erővel, a kilépési helyétől tölcsérszerűen terjedő energia a Rám hegynél, a Rám szakadéknál, a Holdvilág ároknál, a Prédikálószéknél és a Vadálló köveknél is ugyanúgy érzékelhetők. Kirándulásaink alkalmával szívünkben bolygónknak kijáró tisztelettel, belsőnkben elcsendesedve, dobjaink hangjának közvetítésével próbálunk a Föld rezgésére hangolódni, hétköznapjainkhoz erőt meríteni.

Talán botor kérdés, de mit szokott még sok táltos együtt végezni?

A közös dobolások, táncok, az ősök ünnepe mellett engem leginkább a névadó szertartás érint meg. Ezt természeti környezetben, a Tündérkert Naptemplomban szoktuk végezni. Az épület fából készült, oltárát egy szkíta szarvas jelképezi. Őseink honfoglaláskor körüli ruházatát viseljük, csizmát, köpenyt, nemezből készült süveget. A szertartáson résztvevők is hasonló, vagy fehér, nyersszínű ruhákban jelennek meg. Mielőtt a névadás ceremóniája megkezdődne, a gyermek szüleivel beszélgetek. Utána a helyszínen tértisztítást végzek füstöléssel, majd erjesztett lótejet, kumiszt, vagy bort locsolok a földre a negatív erők távoltartására. Az oltárnál levő agancs, mécsesek segítségével a négy világtáj, ég és föld felé fordulva ősi imákkal, énekekkel kérem a szellemeket, hogy a gyermeket védelmezzék, segítsék. A gyermek bal csuklójára őt az ártó bajoktól megvédelmező piros szalagot kötök. Ilyenkor mindig bízom abban, hogy sikerült útjára terelni, csillagjáró ösvénye megtalálásában segíteni a kicsi embert.

Nézem az éterbe lágyan simuló hosszú haját, szemében csillagok nyugodt fényei gyúlnak. Hazafelé tartó, úton járó ember. S ahány lélek, annyi út van megrajzolva, melyeket magunk járunk görnyedt háttal, könnyes szemmel. De mindanynyiunkban ott rejtőzik a lehetőség, hogy léptünkkel ne sötét rengetegben tévelyegjünk, hanem lelkünk lámpását a magasba emelve hazataláljunk magunkhoz, akár sámán, táltos módszerekkel.