Egy polgár ’48-ból

B. MÁNYA ÁGNES

Justi Henriknek, a későbbi pozsonyi polgármesternek a magyar szabadságharcban vállalt aktív szerepéről a legtöbb – a személyével és munkásságával foglalkozó magyar és szlovák nyelvű – forrás szemérmesen hallgat, és inkább a Pozsony első embereként elért, valóban figyelemre méltó eredményeivel foglalkozik. Ezért is van nehéz dolga annak, aki éppen ezekre a „fehér foltokra” kíváncsi Justi múltjából. Ortvay Tivadar, Pozsony történetének kiváló ismerője és krónikása, Justi kortársa rajzolta meg a portrét a legrészletesebben. Ez szolgált vezérfonalul az alábbi Justi-életrajzhoz.

Justi Henrik 1804-ben született Kolozsvárott. Édesapja, Justi Károly állami mérnök volt. A középiskoláit szülővárosában és Nagyszebenben végezte. 1815-ben hadapródnak állt a hadmérnöki igazgatósághoz, majd a 19. számú Hessen-Homburg ezredben szolgált. Mivel esélye sem volt arra, hogy százados legyen, 1829-ben otthagyta a katonai szolgálatot. Pozsonyba ment, ahol városi szolgálatba lépett, és egyúttal jogi tanulmányokat folytatott. 1834-ben városi gyakornok, majd törvényszéki aktuárius, később városi tanácsos lett. Ez utóbbi tisztséget azzal érdemelte ki, hogy kidolgozott egy, az összes városi szolgálatra vonatkozó javaslatot, amelyet a városi tanács örömmel elfogadott.

A nemzetőrség élén

Justi Henrik a szinte kizárólag német ajkú polgárokból és önkéntesekből álló pozsonyi nemzetőrség egyik parancsnokaként 1848. szeptember 26-án Szenicnél (Senica) szétszórta és megfutamította a Miava (Myjava) felől az országba betörő Jozef Miloslav Hurban vezette szlovák felkelőket.

Tettével kivívta a katonaság elismerését is. A siker után Pozsonyba visszatérve átvette a vezényletet az egész nemzetőrség felett. „A császári hadak bevonulásakor őt mint forradalmárt gyanúsították. Gróf Zichy Ferenc őt próbára tette s hadbiztosnak nevezte ki az orosz Grabbe-féle hadtestparancsnoksághoz. Justi alkalmazkodott, de erélye nem volt az oroszok kedvére” – fogalmazott a további eseményekről Ortvay. Az orosz bevonulás után a Felvidéken működő önálló hadoszlop parancsnoka Pavel Hrisztoforovics Grabbe gróf volt. A katonai alakulat elsősorban a terület pacifikálását kapta feladatul. Habár az övéi különösen lovagiasnak és nemes lelkűnek tartották a grófot, az ellenséggel nem bánt kesztyűs kézzel: katonái kirabolták és felégették Losoncot.

Ortvay szerint Justit „Bach miniszter 1849 decemberében magas politikai állással kínálta meg, de ő azt el nem fogadta”. 1850 januárjában a szabadságharcban való részvétele miatt haditörvényszék elé állították, és fogságban tartották. Kilenc hónapig folyt ellene a vizsgálat. A felségárulást nem sikerült rábizonyítani – elvégre nem a császáriak ellen fogott fegyvert –, így aztán felmentették.

Justi átalakulása

„Érdekes Justi Henrik pozsonyi polgármester belső átalakulása is 48-as polgárból a német népi jogok védelmezőjévé. (...) Még mint várostanácsos 1848 késő őszén a magyar szabadságért lelkesedik; mint a városi nemzetőrség egyik parancsnoka Szencnél (ténylegesen Szenicnél és nem Szencnél – a szerző megjegyzése) szétveri a lázadó tótok csapatát. Később aztán a népi öntudatú német polgárság egyik vezére lesz Pozsonyban” – írja Pukánszky Béla a Német polgárság magyar földön című, 1940-ben megjelent könyvében. A német (illetve feltételezhetően szász) származású Justi 1848/49-ben tehát a magyar félhez csatlakozott. Nem úgy a pozsonyi születésű, német Teodor Edl/ Edl Tivadar – Justi későbbi politikai ellenfele, majd támogatója és barátja, Pozsony befolyásos bankára és pénzügyi szakembere –, aki tagja volt annak az Olmützbe (Olomouc) induló deputációnak, amely az új uralkodót, Ferenc Józsefet volt hivatva meggyőzni arról, hogy kérjen segítséget az oroszoktól a szabadságharc leveréséhez. Az egyébként mindig jólértesült Ortvay egy sort sem ír erről a könyvében, az Edllel foglalkozó szócikkben ...

Justi Henrik a felmentése után visszavonult a közéleti szerepléstől, később az 1856- ban megalapított pozsonyi gázgyár igazgatója lett, és csaknem élete végéig az is maradt.

A város utolsó ura

De ez után jött még csak a java! Justit 1867-ben Pozsony polgármesterévé választották, és 1875-ben történt kényszerű nyugdíjazásáig hűen szolgálta a várost. Ő volt az utolsó megválasztott autonóm polgármester, aki „autokrataként uralkodott” a városi képviselő-testületben barátai, a befolyásos bankár Edl Tivadar és Heiller Károly plébános hathatós segítségével. Justi 1878-ban hunyt el, a pozsonyi Szent András temetőben nyugszik.

„Pozsony hű, erős és céltudatos fejlesztőjének” – ez a mondat állt a Hallgatagság nevű helyi szabadkőműves páholy Justi Henrik búcsúztatására készíttetett koszorúján. Felsorolni is nehéz, mennyit köszönhetett és köszönhet a város egykori polgármesterének: Justi városvezetői tevékenysége idején történt meg a Duna-part város felőli részének cölöpözése és szabályozása. A megerősített rakpart egy része (a mai Vajanský rakpart) az ő tiszteletére kapta a Justi-sor (németül Justi-Lände) nevet. A polgármester kezdeményezésére jött létre 1868- ban a Pozsonyi Városszépítő Egylet, és ugyancsak ő volt az, aki a Városi hegyi-díszkert (azaz a Hegyi park – Horský park) kialakítását szorgalmazta. 1909-ben itt avatta fel az egylet a Justi Henrik portréjával (Rigele Alajos alkotása) díszített időtálló emlékművet. A költőt átköltve: az évek szaladnak, a kő marad, a kő és a rendkívüli személyiség. Justi Henrik emlékezete sokáig megmarad.