Egy pesti merénylet 1848 őszén

A magyarok közt oly népszerű Bem apó, az 1830-as lengyel szabadságharc egykori hőse honfitársai között viszont annyira népszerűtlen volt 1848 őszén, hogy egyikük merényletet követett el ellene, amit a tábornok csak a csodával határos módon élt túl.

Bem 1848 novemberében, a bécsi forradalom leverése után érkezett hazánkba. Honfitársaihoz hasonlóan ő is felismerte, hogy milyen lehetőségeket nyújt számukra a magyar szabadságharc, mivel ekkor Magyarország volt a térség egyetlen olyan országa, ahol egy lengyel még tehetett valamit az európai status quo megváltoztatásáért és szétdarabolt hazája egyesítéséért. E gondolat jegyében mintegy 3500 lengyel érkezett hazánkba, hogy részt vegyen a fegyveres küzdelemben, de ennek módjáról már nem volt ilyen egyetértés közöttük. Döntő többségük – Józef Wysockival az élen – a lengyel katonai hagyományoknak megfelelően egy külön egység, egy légió felállítása mellett kardoskodott, melynek előzményei a napóleoni háborúk idejére nyúltak vissza. Mások, mint például Bem is, ezt élesen ellenezték, és légió helyett honfitársaikat kisebb egységekre bontva a honvédalakulatok közé akarták beosztani, nehogy egy önálló lengyel egység felállítása ürügyül szolgáljon az orosz cárnak egy esetleges intervencióhoz.

A légióval kapcsolatos tárgyalások már ősz óta folytak, de mivel folyamatosan érkeztek hazánkba a sokszor egymásnak is ellentmondó lengyel küldöttségek, a megállapodást csak 1848. október 20-án sikerült tető alá hozni. Ekkor egy 1200 fős lengyel katonai egység felállításáról született döntés, de a tényleges végrehajtásra még csaknem egy további hónapot kellett várni. Ezalatt a lengyelek belső vitái anynyira elmérgesedtek, hogy a két vezető, Bem és Wysocki között a párbeszéd november 8-án meg is szakadt. Az érzelmileg túlfűtött légkörben az utóbbi november 9-én, egy honfitársai előtt tartott beszédében az egység létrejötte körüli huzavonát ellenfele számlájára írta, minek hatására egy galíciai fiatalember, Ksawery Kolodziejski úgy döntött, hogy a légió felállításának sikere érdekében megöli Bemet.

Ennek a gondolkodásmódnak voltak hagyományai a 19. századi lengyel történelemben. Az 1830-as szabadságharc kitörésekor például a napóleoni háborúk több veterán főtisztjét szintén megölték, mert azok ellenezték az újabb fegyveres küzdelem kirobbantását.

Kolodziejski november 10-én pisztolyt vett magához, és Bem szállására ment az István főherceg Szállóba. Ott bekopogott a szobájába, majd egy gyors bemutatkozást követően fegyverével a tábornok arcába lőtt, aki a csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta ezt a támadást. Bem segédtisztje ott helyben meg akarta ölni a merénylőt, de a sértett ezt nem engedte, hanem Kolodziejskit átadta a forradalmi törvényszéknek.

Az ügy nagy felháborodást keltett a lengyelek között, ám a merénylő életének megmentése és önmaguk tisztázása érdekében Wysockiék ellenkampányt indítottak, aminek meg is lett az eredménye. Kolodziejskit fiatal korára való tekintettel nem ítélhették halálra, de súlyos börtönbüntetés várt volna rá, ám a bíróság, engedve a közhangulat nyomásának, végül mindössze egy év börtönre ítélte.

A merénylet magyar oldalon is nagy megdöbbenést keltett, de hatására az események felgyorsultak. November 18-án Wysockit őrnagyi rangban az egység parancsnokává nevezték ki, 26-án pedig a Nemzeti Múzeum kertjében hivatalosan is megalakult a magyar–lengyel csapat, amiből végül a későbbi légió kinőtt. Az alakulat a szabadságharc során bátorságával és haditetteivel rendkívül komoly presztízst vívott ki magának a honvédseregben, a gödöllői dísszemlén, 1849 áprilisában pedig még maga a kormányzó, Kossuth Lajos is kalapot emelt előttük tisztelete jeléül, holott ezt egyetlen más egységgel sem tette meg.

Ksawery Kolodziejski tette után különös pályát futott be a szabadságharc végéig terjedő időszakban. 1849. januárjában császári csapatok szállták meg ugyan a magyar fővárost, de a merénylő ekkor sem nyerte vissza a szabadságát, mivel a hatóságok Magyarországra való szökését felségárulásnak tekintették. Erre 1849. májusáig kellett várnia, amikor a budai vár ostroma alatti zavaros időket kihasználva börtönéből megszökött. Útja innen Miskolcra vezetett, ahol Ksawery Bognarski néven beállt a lengyel légióba, és tiszti rangot szerezve végigharcolta a szabadságharcot.

Világos után társaival együtt ő is az emigrációt választotta. Az oszmán birodalom területére menekült lengyeleket a török kormány – a honvédsereg más katonáihoz hasonlóan – a bulgáriai Vidinben lévő internálótáborba küldte. Kolodziejski ott rövidesen összetalálkozott a szintén emigrációba kényszerült Bemmel, de a tábornok megbocsátott egykori merénylőjének.

(A szerző történész, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa.)