Egy órán belül eldől a Heger-kormány sorsa

heger k

Egyre valószínűbbnek tűnik a kormány bukása.

Azt követően, hogy Martin Borguľa kilépett a Sme rodinából, párttársa, Ján Krošlák pedig bejelentette, kollégájához hasonlóan szintén a kormány távozása mellett fog szavazni, egyre nagyobb az esélye annak, hogy Eduard Heger (OĽaNO) kormányának leáldozott.

A bizalmatlansági szavazás délelőtt 11 órakor kezdődik a parlamentben. Borguľa és Krošlák szavazatain kívül az egykori OĽaNO-s Martin Čepček szavazata is kulcsfontosságú lesz.

A ĽSNS listáján parlamentbe jutó Slavěna Vorobelová kedd reggel közölte, Heger kabinetjének leváltására fog voksolni.

Hegerék esetleges bukása után az alkotmány szerint a köztársasági elnöknek kellene visszahívnia a kormányt, ezt követően viszont többféle forgatókönyv is lejátszódhat, Zuzana Čaputová például engedélyezheti, hogy a jelenlegi kabinet lemondásban lévő kormányként folytassa, vagy kinevezhet egy szakértői kormányt.

Ez utóbbira mutatkozik a legkisebb esély – a legvalószínűbb, hogy pár hónapon belül előrehozott választásokat tarthatnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?