Egy korszak vége: Dzurinda távozik az SDKÚ éléről

Pozsony |

<p>Nem indul a következő pártkongresszuson a pártelnök tisztségért Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke, jelentette be a párt elnökségének mai ülésén. Dzurinda a rossz választási eredményekkel indokolta döntését.</p>

A pártelnöki tisztségért Milan Hort, a párt alelnöke sem fog indulni.
„Vállalom a teljes politikai felelősséget azért, hogy a jobboldal nem tudott kormányt alakítani, és ehhez az SDKÚ nem tudott úgy hozzájárulni, ahogy hozzájárulhatott volna” – mondta.

A pártvezető ezért nem indul a tisztújításon, és Lucia Žitňanská pártelnökségét fogja támogatni.

A vezércserére állítása szerint természetes módon kerül sor, ahogy mindig is szerette volna. „Meggyőződésem, hogy Žitňanská asszonynak minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy sikeresen restartolja a pártot” – mondta.

Parlamenti mandátumát Dzurinda szeretné érvényesíteni, és a külügyi bizottság tagjaként szeretne tevékenykedni. „Belpolitikai kérdésekben csak a szükséges mértékben szeretnék állást foglalni, ezt meghagyom az új pártvezetésnek” – mondta.

Noha a pártkongresszusra csak május 19-é fog sor kerülni, a pártot kifelé az addig hátralevő időszakban is Lucia Žitňanská fogja reprezentálni. „Meggyőződésem, hogy a pártban van potenciál az újrakezdésre” – mondta.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy alakul Ivan Mikloš sorsa. Ma nem volt az elnökségi ülésen, mert Brüsszelben van. „Nem tudok válaszolni helyette” – mondta Dzurinda.

Lemondott tisztségéről a kampánycsapat vezetője, Kamil Homoľa is.

Ki Mikuláš Dzurinda?

Mikuláš Dzurinda 1955. február 4-én született Csütörtökhelyen (Spišský Štvrtok, Lőcsei járás). 1979-ben a zsolnai közlekedési főiskolán diplomázott, majd a a vasútnál dolgozott előbb elemzőként, majd a informatikai igazgatóként.

1991-19-ben a közlekedési miniszter helyettese, 1994-ben (márciustól decemberig) közlekedési, posta- és közmunkaügyi miniszter, 1998-2006 között miniszterelnök.

Dzurinda a Kereszténydemokrata Mozgalomban kezdett politizálni, melynek alapító tagja. 1993 és 1998 között a KDH gazdasági alelnöke.

1998-ban, a Vladimír Mečiar leváltására törekvő pártok létrehozták a SZlovák Demokratikus Koalíciót (SDK), melynek Dzurinda a szóvivője, majd elnöke lett.

2000-ben kilépett a KDH-ból, és megalapította a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót, melynek 2000. november 17-18-án tartott kongresszusán elnökké választották, a pártot május 19-éig fogja vezetni.

A szombati előrehozott parlamenti választásokon az SDKÚ 6,09 százalékos eredményt ért el, Dzurinda pedig 56 771 preferenciaszavazatot kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?