Egy kis társadalomismeret

pedagógus számára az a legnagyobb büszkeség és öröm, amikor a tanítványai sikeresek a tantárgyából. Ebbéli örömömet szeretném most megosztani a tisztelt olvasókkal – egyrészt azért, mert a megosztott öröm megsokszorozódik, másrészt azért, hogy ezzel is további jó munkára ösztönözzem diákjaimat (persze nemcsak azokat, akiket majd név szerint említek). De miről és kikről is van szó?

Második éve tanítok szociológiát a budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem komáromi székhelyen kívüli képzési központjában. Ez egyszemeszteres tantárgy, amely vizsgával zárul, de az érdemjegyet a szóbeli felelet minőségén kívül egyéb kritériumok is meghatározzák. Többek között a minimum 15 oldalas szemináriumi munka. Ezt szabadon választott témából kell írni, s tartalmaznia kell egy saját próbafelmérést is, amelyet a szemináriumon tárgyalt kutatási módszerek valamelyikének felhasználásával kell végezni. A szemináriumi munkáért maximum 15 pont jár. Az idén két szemináriumi csoportot vezettem, összesen 60 diákkal. Közülük tíz érte el a maximális pontszámot. Az ő munkáikat szeretném röviden ismertetni.

Boschetti Adrianna a „Komárom tisztasága avagy a kutyagumi problémája” c. munkájával egy ország-, sőt világszerte aktuális környezetszennyezési tényezőre hívta fel a figyelmet. „Egyedül Németországban napi 1400 tonna ürüléktől szabadulnak meg az ebek Az 50 és 500 gramm közötti kupac valóságos csapda a járókelőknek.” Persze a kutyák nem tehetnek arról, hogy kakilniuk kell, nekik fogalmuk sincs a környezetszennyezésről. Más kérdés, hogy viszonyul mindehhez a gazdájuk. Boschetti Adrianna 40 komáromi lakost kérdezett meg, 25-nek van kutyája. Tizenöten lakótelepi lakásban élnek. 95 százalékuk nem elégedett a város tisztaságával, de a kutyapiszok csak egynegyedüket zavarja. Ugyanakkor a kutyaürüléket csak minden második kutyatulajdonos szedi össze. A probléma megoldását amúgy a várostól várják, leginkább pedig azzal értenek egyet, hogy a „város teremtse meg a feltételeket a gazdáknak ahhoz, hogy ők el tudják távolítani a kutyaürüléket.” 85 százalékuk úgy látja, jelenleg a város nem nyújt kellő segítséget ahhoz, hogy a kutyások fenntarthassák a rendet. De milyen segítség kellene? „A kutyások egyharmada nem tartja jó ötletnek a kutyasétáltató parkot, mert nem tartják valószínűnek, hogy odahordanák az ebüket, mert a kutyák találkozásának marakodás lenne a vége.” Mások viszont örülnének egy ilyen parknak, mert „ismerkedhetnének, és a városnak is könnyebb dolga lenne, mivel egy helyen összpontosulna a sok kupac”. Boschetti Adrianna a kutyagumiügyben továbbnyomozva arról is pontos tájékoztatást ad, mit kíván tenni a komáromi környezetvédelmi iroda: speciális szeméttárolókat fog biztosítani, továbbá egyértelművé teszi a kutyasétáltatás szabályait, ezek megszegését pedig büntetni fogja. Kutyapark egyelőre nincs kilátásban, de pénz sincs rá. S a végkövetkeztetés? Ebadót kellene fizetni, hogy „ebből finanszírozzák az utcák tisztántartását”, egyébként pedig „ebadó sem lenne és nem gyűlölnék annyian a kutyákat, ha megszűnnének a kupacok. Tehát sok múlik a kutyatartókon!”

Gál Gergely munkája is Komárommal kapcsolatos. A címe: Komárom város templomai és temetkezési helyei. Mi köze ennek a szociológiához, kérdezhetné talán valaki, de a választ maga a szerző adja meg: „a temetők mindig az adott korra utalnak, a kor szokásait, szemléletét, vallási irányzatát és anyagi helyzetét tükrözik”, továbbá „ha egy város múltjáról az idegen megbízható képet akar kapni, kimegy a temetőbe. Mert a sírkövek nem hazudnak, azt is elárulják, hogy az utódok menynyire becsülik elődeik emlékét. Ha Komáromban téved be az idegen a temetőbe, igencsak vegyes érzelmekkel távozhat onnan”. Gál Gergely terepkutatást végzett, vagyis „helyszínelt” egy kicsit, s az így szerzett információk teszik aktuálissá, kicsit a műemlékvédelem és a környezetvédelem társadalmi dimenzióinak határmezsgyéjéből merítő munkáját, amelyet fényképekkel is illusztrált.

Szőcs Veronika dolgozatának címe is sokatmondó: „Úgy élj, hogy kárt ne tégy!”, vagyis újfent környezetvédelem, de ezúttal a hulladék, a szemetelés szempontjából. A hulladékgazdálkodás Szlovákiában a környezetvédelem egyik leginkább elhanyagolt területének számít, a szerző szerint 7204 hulladéktelep van, de ebből kb. 335 a legális és közülük kb. 70 veszélyes hulladékot is tartalmaz. S mennyire járulunk hozzá mi a személyes kis hulladékunkkal a szeméthez, amelyet oly sokszor kritizálunk? Szőcs Veronika 16 embert kérdezett meg. Közülük tízen – ha csak ritkán is – de szemetelnek az utcán. Azért csak ritkán, mert leggyakrabban azért mégiscsak zsebre rakják a szemetet és megvárják, míg útba esik egy kuka. A motoros járművek kipufogógázai is szennyezik a levegőt, ezért Szőcs Veronika megkérdezte, rövidebb úti cél esetében gyalogolnának-e a megkérdezettek. „Mindössze két személy választotta a gyaloglást, s itt újból kitérhetnék az emberi lustaságra, illetve a rohanó életmódra”. Biztató azonban, hogy többségük valamilyen módon részt vállal a környezetvédelemben.

Papp Annamária a munkanélküliséggel foglalkozott. Először a szlovákiai helyzetet vázolta, majd felmérésében a Tőketerebesi járásra összpontosított. 40 munkanélkülit kérdezett meg, zömmel érettségizetteket. Közülük 6 személy már több mint öt éve munkanélküli. Státusuk fő oka a munkahelyek hiánya, néhány személynél az alacsony bér (vagyis annyi pénzért nem akarnak dolgozni), illetve a rossz egészségi állapot. A megkérdezettek csaknem fele próbálkozott külföldi munkalehetőséggel, de valamilyen oknál fogva mégis visszajöttek. Vállalkozni egy személy próbált. Vannak olyanok, akik már nem szívesen mennének dolgozni, mert már megszokták, hogy otthon vannak, saját tetszésük szerint osztják be az idejüket, s nem függnek senkitől. Ám 3000 és 5000 korona közötti összegért a többség mégis munkába állna.

Csongár Gergely a galántai gimnazisták táplálkozási szokásairól írta érdekes dolgozatát. Felmérésének eredményeiből kiderül például, hogy „az alanyok 34 százaléka szívesebben fogyaszt barna kenyeret, míg a többiek a fehér kenyeret szeretik jobban. Ezek az eredmények a férfi és a nő válaszadóknál nagyon eltérnek. A férfiaknak csupán 17 százaléka fogyaszt szívesebben barna kenyeret, viszont a nőknek már 44 százaléka. A falusiak 24 százaléka, a városiak 50 százaléka preferálja a barna kenyeret. Hogyha még férfiakra és nőkre is szűkítjük a kört, akkor az arányok még jobban elkülönülnek. A falusi férfiak 85 százaléka inkább fehér kenyeret eszik, a városi férfiaknál az arányok picit a barna kenyér preferáltsága felé tolódnak. A falusi nőknek már csupán 67 százaléka fogyaszt inkább fehér kenyeret, a városi nőknek csak 36 százaléka. Ezeket összevetve kitűnik, hogy a kenyér tekintetében legegészségesebben a városi nők, legkevésbé egészségesen a falusi férfiak táplálkoznak.” Ugyanakkor kiderül, hogy rántottát – ami nem éppen egészséges étel – legkevésbé a falusi férfiak, leginkább a városi nők fogyasztanak, a legtöbb tükörtojást a falusi nők, a legkevesebbet a városi férfiak konzumálják. Továbbá: „vannak, akiket a tojás koleszterintartalma hidegen hagy. A megkérdezettek 34 százaléka hetente legalább háromszor fogyaszt valamilyen tojásételt, miközben tudja, hogy sok benne a koleszterin”. És így tovább a tej-, leves-, sütemény-, stb. fogyasztásról, felettébb alaposan.

Šemsei Éva sem adta alább, ő 29 hallgatótársát és 21 aktív dolgozót vallatott étkezési szokásaikról. Megtudta például, hogy bár a megkérdezettek 88 százaléka (a diákok közül még többen) tisztában volt azzal, mennyi folyadékot kell inni naponta, háromnegyedük mégis sokkal kevesebbet fogyaszt. „A diákok körében legelterjedtebb az ásványvíz, gyümölcstea, gyógytea, tej, végül az üdítők”. A dolgozók közül viszont senki sem fogyaszt tejet, pedig szinte minden elismerik, hogy a szervezetnek szüksége van rá. „A diákok jobban kedvelik a racionális, tehát szénsavmentes ásványvizet, míg a dolgozók több mint fele még mindig a hagyományos szénsavas ásványvízhez ragaszkodik. A dolgozók 80 százaléka naponta fogyaszt kávét, ezt azzal is lehet indokolni, hogy a kérdőíveket irodai munkát végző személyek töltötték ki, ahol tudjuk, hogy igen elterjedt a kávéfogyasztás. A diákoknak csak 30 százaléka fogyaszt naponta kávét, egynegyedük viszont soha.” Ami a rendszerességet illeti: „Akad olyan, aki sosem reggelizik, a diákok és a dolgozók közül egyaránt 11 százalék. A többiek leginkább tejterméket fogyasztanak reggelire, valamivel kevesebben húsételt, azután néhányan pékárut, egy személy pedig gyümölcsöt.” A megkérdezettek tudatában vannak táplálkozásuk hiányainak.

Motesicky Tamás kutatásának célja, hogy „feltárjam az éjszakai élet titkait, valamint a 15-30 évesek szórakozási szokásait”. A résztvevő megfigyelés módszerét választotta, s három szlovákiai szórakozóhelyet, ún. clubot vizsgált – maga is szórakozva, mert ugye ennél a módszernél be kell olvadni a vizsgált csoportba. Részletes, érzékletes leírását adja mind a cluboknak, mind a vendégeknek: „A legérdekesebb az egész helyen talán a kis teázó az egyik oldalhelyiségben. Itt a mindig mosolygós srácok főzik a teát. A választék öt zöldtea, meglehetősen olcsón, de ha jobban ismerjük a személyzetet, kaphatunk egy kis Cannabis sativa, másnéven vadkender származékkal bolondított zöldteát is. A helyiség körbe van rakva ágymatracokkal, valamint mindenki kölcsönkérhet egy-egy tam-tam dobot és azon ütheti saját ritmusát”. Vagy: „Aki még nem járt ilyen helyen, annak feltétlenül tudnia kell, hogy itt az öltözködési szokások nagyban eltérnek a megszokottól. Ha ki akarunk tűnni, elég csak a hétköznapi ruhánkban elmenni. Az 1200 ember közül csak rajtunk lesz ilyen ruha. Még a jelmezbálon sem találkoztam olyan ötletes jelmezekkel, mint itt. Ma már külföldön léteznek speciális üzletek, ahol az ilyen kellékeket meg lehet vásárolni. Szoknyákat csakis fiúk részére, nyakékeket, karra és lábra erősíthető szőrméket. Igazán extrém figurákkal is lehet találkozni, pl. srácok útkaparó jelmezben, esetleg gázmaszkban, de a cowboy kalap is nagyon közkedvelt.” Motesicky Tamás foglalkozik a droggal is, s munkája tartalmazza még a drog és a szex, a drog és tánc fejezeteket.

Kénesy Marianna „A nemzetek a mai fiatalság szemével” címet adta dolgozatának. Azt vizsgálta, hogy a fiatalok milyen sztereotípiákat alakítottak ki a saját nemzetükről (tehát a szlovákiai magyarokról), a magyarországi magyarokról, a szlovákokról, az oroszokról, a németekről és az amerikaiakról. Kérdőívét 90 középiskolás diák töltötte ki, ezenkívül személyes beszélgetéseket is folytatott. Lássuk, hogyan jellemezték a megkérdezettek az egyes etnikumokat! A szlovákiai magyarok családcentrikusak (62%), barátságosak (57%), intelligensek (50%), műveltek (50%), vendégszeretők (42%), kitartók (40%), negatív tulajdonságaik pedig a pesszimizmus (38%), nacionalizmus (28%), s néhány diák szerint az agresszivitás, nyerészkedés és képmutatás. A magyarországi magyarok előítélettel terheltek (45%), nacionalisták (36%), nyerészkedők (32%), műveltek (28%), jólöltözöttek (26%), intelligensek (25%). A szlovákok előítéletekkel terheltek (70%), idegengyűlölők (63%), nacionalisták (57%), földhözragadtak (50%), agresszívak (43%) és buták (43%), pozitív tulajdonságaik pedig a céltudatosság (17%), barátságosság (13%), szellemesség (13%), vendégszeretet (10%). A többi nemzetről alkotott képet helyszűke miatt nem mellékelhetem. Még annyit tennék hozzá, hogy Kénesy Marianna azt is megvizsgálta, személyes, tehát közvetlen vagy/és közvetett forrásokból merítenek-e a megkérdezettek, amikor a sztereotípiákat kialakítják. A végkövetkeztetés: „a tanulók a szlovákokat, illetve a magyarországi magyarokat tartották a legellenszenvesebb csoportnak, legszimpatikusabb nemzetként az amerikaiakat jelölték meg, a németekkel szemben semlegesnek bizonyultak, az orosz néppel kapcsolatban voltak a leghiányosabb információik.”

Szaniszló Katalin témaválasztása szorosan összefügg a sztereotípiákkal, ő ugyanis a toleranciával foglalkozott. 47 diákot kérdezett meg, csaknem azonos részarányban alapiskolásokat, középiskolásokat és egyetemistákat. Szaniszló Katalin munkájának kulcsszavai a diszkrimináció, rasszizmus, veszélyeztető csoportok, sztereotípiák. Nézzük, mit tudott meg például a válaszadók vegyes házasságokkal kapcsolatos véleményéről: „főleg az alap- és középiskolás diákok leginkább a romákkal való házasságkötést tartják alapvetően rossznak. Egy személy két kategóriára osztotta a romákat, majd kifejtette, hogy a romák iránt érzett negatív viszonya csak azokra vonatkozik, akik az ő tapasztalatai alapján nem tisztálkodnak és fejlődésképtelenek. A ranglista második helyén az arabok álltak. A legelőnyösebb házasságnak azt tartották, amikor azonos nemzetiségűek kötnek házasságot. A legfurcsábbnak, akárcsak a leghelytelenebbnek a romák és az arabok magyarokkal való keveredését tartották.” Ugyanakkor a vizsgált személyek többségét nem zavarná, ha például színes bőrű orvos vizsgálná meg őket. A skinhead mozgalmat a diákok többsége negatív jelzőkkel illette.

Mihály Szilvia is nagyon aktuális témát dolgozott fel, mégpedig a gyermekkínzást. Azonkívül, hogy elméleti szinten is alaposan körbejárta a problémát, kétféle módszerrel is készített felmérést. Először 30 kisiskolással beszélgetett (24 magyar, 6 roma nemzetiségű volt), majd mélyinterjú alapján egy család történetét foglalta össze, olyan családét, amelyben mindennapi dolog az erőszak. Mindkét felmérés megrázó eredményeket hozott. A 30 gyermekből tízet hetente kb. egyszer megvernek a szülei, a többiek azt válaszolták, hogy elég gyakran verik őket. A megkérdezett gyerekek 90 százaléka fél a szüleitől, hiszen tudják, ha a felnőtt kezet emel rájuk, nem viszonozhatják az ütést. „A megkérdezett 24 magyar gyerek közül heten nem látták a szüleiket ittas állapotban, a hat roma gyerek közül egy, s négy gyermek apját is, anyját is látta már részegen. Nagyon sok gyermek a legtöbb megaláztatást a szüleitől szenvedi el. X. például már hatszor evett csecsemőürülékkel kent kenyeret. Erre kényszerítette az apja, ha rosszalkodott. Testvérével sokszor egymást kellett lefogniuk, míg apjuk nadrágszíjjal vagy antennazsinórral verte a másikat.” Mihály Szilvia felméréséből megdöbbentő adatok derülnek ki a gyerekek szexuális bántalmazásáról is, s a gyermekpornográfiát sem kerülte ki. A legszomorúbb információ viszont az, hogy az erőszak a családon belül öröklődik. A dolgozatban ismertetett családban az apán követtek el gyermekkorában erőszakot, viszont később feleségével együtt ugyanezt tette # is a gyermekeivel, és sajnos a gyermekei személyiségében is fellelhet#k a brutalitás, er#szak nyomai. Igaz, nekik még nincsenek gyermekeik...

Végezetül két megjegyzés. Először is: a fenti adatok böngészésénél tudatosítani kell, hogy a kérdőíves felmérések során megkérdezett személyek véleményei semmiképp sem általánosíthatók, mivel a próbafelmérés során a reprezentatív mintavétel részemről nem számított követelménynek. Másodszor: a maximális pontszámot elért tíz diák mellett van még nyolc diák, akik csupán egy pontot vesztettek, leginkább stilisztikai hibák miatt. Úgy gondolom, megérdemlik, hogy felsoroljam a nevüket: Matus Erika, Sebő Richárd, Borka Ildikó, Gaál István, Horváth Mátyás, Bari Alfréd, Vanek Annamária, Szabó Gábor.