<p>Határozatot fogadott el tegnap a kisebbségi helynévlistáról a kormány kisebbségügyi bizottsága. Ezzel a kormány tanácsadó szerve gyakorlatilag a listát tartalmazó kormányrendelet kormány általi jóváhagyását támogatja.</p>
Egy igent már kapott a helységnévlista
A listát háromötödös többséggel fogadták el a jelenlevők, árulta el lapunk kérdésére Juhász László. „Mivel ilyen arányban hagyták jóvá, a döntés kötelező érvényű a bizottság felett álló tanács számára. Ők már nem módosíthatják, így kerül a kormány elé“ - magyarázta a kormányhivatal nemzeti kisebbségi főosztályának vezetője. A tanács jövő hétfőn ülésezik. A határozat öt kisebbséget érint, a magyarokon kívül a romákat, a ruszinokat, az ukránokat és a németeket, hangsúlyozta Orosz Örs, a bizottság egyik tagja. „Mivel mind az öt kisebbség képviselői jóváhagyták, ez még egy érv amellett, hogy a listára szükség van. Ezt nem lehet csak magyar ügyként kezelni“ - figyelmeztet Orosz. Hozzátette, a roma nyelvű helységnevek bevezetése szakmai kérdéseket vetett fel, viszont a bizottság arra is rábólintott.
A helynévlistát tartalmazó kormányrendelet kifogásolt passzusairól a kulturális minisztérium és a kormányhivatal illetékesei a jövő héten egyeztetnek. Ha a kormány jóváhagyja, a kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében a fent említett kisebbségi elnevezéseket minden olyan szlovákiai településen fel lehet majd tüntetni, ahol az adott kisebbség lakossági részaránya eléri a húsz százalékot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.