Egy főzsaru, aki egy kisfröccsöt sem iszik meg

– Az olykor valóban nagyon sok munka mellett nem egyszerű mindig udvariasnak maradni, de nem is lehetetlenSomogyi Tibor felvételeiMilyen a hangulata ezekben a napokban?

Nem vettem észre önmagamon semmilyen különös változást. Mint általában, jól érzem magam.

Akkor is így volt, amikor meghallotta, hogy Ivan Lexát újra kiengedték?

Hadd feleljek röviden csak annyit, hogy remélem, ebben az ügyben a közvélemény nem a rendőrséget hibáztatja. Kollégáim mindent megtettek, ami a törvényes kötelességük. Kiválóan dolgoztak. Ami most történt, az nem az ő felelősségük.

Ezt a közvélemény is érzékeli. Honlapunkon olyan vélemény is megjelent, amilyent egyébként máshol is egyre gyakrabban hallani. Hogy tisztelet a kivételnek, de bírónak, ügyésznek lenni manapság nálunk a legmenőbb vállalkozás. Állítólag hatalmas pénzeket tudnak bezsebelni, méghozzá adómentesen...

Ennél azért bonyolultabb a helyzet. A korrupció mértéke a társadalom morális tükre. Az a polgár, akinek sikerül lefizetnie bírót vagy másokat, és az ő javára dőlnek el a dolgok, az nem panaszkodik, hiszen az ő szempontjából elfogadható a korrupció létezése. Sok embernek őszintén be kell vallania, hogy ha valamit el akar intézni a hivatalokban vagy bírósági tárgyalásra készül, akkor mindig keresi a kiskapukat és más lehetőségeket arra, hogy a számára megfelelő jó irányba tereljék az ügyeket. Ismeretséget keresnek, pénzt tartalékolnak erre a célra, s ha elérik céljukat, akkor elfogadhatónak tartják a korrupciót. Aki vesztesen jön ki az ügyből, netán nincs elegendő pénze a lefizetésre, az felháborodik, de tanúskodni alig akar valaki. Pedig higgye el, a rendőrség ma már partner a törvénytelenségek felderítésében, vagyis azokat a tisztességes embereket védi, akik megvetik a korrupciót, és igyekeznek mindent becsületesen intézni. Elsőként a saját portánk előtt söpörtünk. Menthetetlenül elbocsátjuk a rendőrségi állományból azt a kollégát, akire akár csak a korrupció árnyéka vetül. Kivizsgálunk minden bejelentést, és ha bebizonyosodik a gyanú, akkor nincs pardon. Máshol is ilyen példával kellene elöl járni.

Például?

Nem az én tisztem, hogy másokra mutogassak, de azért mondok egy-két jellemző esetet. Az egészségügyi minisztérium egyik főosztályvezetője már vizsgálati fogságban volt, mert kellő bizonyítékot szolgáltattunk ahhoz, hogy korrupció miatt bűnvádi eljárás induljon ellene, ám a tárcavezető még ekkor sem mentette fel beosztásából. Akadtak bírók is, akikről ugyancsak kiderítettük, hogy csúszópénzeket fogadtak el. Főnökeiktől pénzbüntetéseket, prémiumelvonásokat kaptak, de egyiküket sem mozdították el a beosztásából. Folytathatnám a sort más tárcákkal és ágazatokkal is. Nincs elrettentő hatása annak, hogy ha valakinél megállapítják a korrupciót, akkor a tetten ért személyt pénzbüntetéssel, néha felfüggesztett büntetéssel sújtják, de maradhat abban a tisztségben, beosztásban, amelyben korrupcióra vetemedett.

A rendőrség a pozitív kivétel?

Nem mesebeszéd, amit az imént állítottam. Akit korrupción vagy más bűncselekményen rajtakapnak, az kivétel nélkül, menthetetlenül repül.

Ismeri azt a legújabb viccet, hogy mikor találnak a rendőr vérében egy ezrelék alkoholt?

Nem hallottam. Mikor?

Amikor már három napja nem ivott... Mit szól a csattanóhoz?

Viccnek jó, de mi valóban nem ismerünk tréfát. Egyébként értem a célzást, de erre a törvénytelenségre is érvényes, amit mondtam. Ha ittas rendőrt csípünk el, nyilvánosságra hozzuk a nevét, azonnal menesztjük és a főnökét is leváltjuk. Egyáltalán nem több most a kapatos rendőr, mint négy vagy nyolc évvel ezelőtt. Az a lényeges különbség, hogy annak idején rendszerint eltussolták vagy nem hozták nyilvánosságra az ügyet, most pedig senkivel sem teszünk kivételt. Ezért tűnhet úgy, hogy sok a részeg kolléga. A valóság azonban az, hogy a szigorunk láttán sokan kétszer is meggondolják, hogy akár egy kisfröccsöt is legurítsanak a torkukon, ha tudják, hogy még aznap vezetni fognak.

Ön mikor gurít le egy kisfröccsöt vagy mondjuk egy felest?

Nevethet vagy hitetlenkedhet, de soha. Egyszerűen nem iszom alkoholt. Nemrég voltam érettségi találkozón. Hiába nógattak és hecceltek egykori diáktársaim, kora hajnalig beszélgettünk, de egyetlen korty alkohol sem csúszott le a torkomon.

Ennek ellenére vannak barátai?

Manapság nem is olyan egyszerű igaz barátokra lelni, őszinte barátságot ápolni. Jómagam is többször megégettem magam, mert több illetőről is kiderült, hogy érdekből tartott fenn velem jó kapcsolatot, amelynek én azonnal véget vetettem. A rendőr ne bratyizzon, s nagyon válogassa meg, kivel és mikor áll szóba, s kivel ül le, akár csak egy kávéra.

Egyáltalán, mi a szenvedélye és a kedvtelése?

Egyetlen szenvedélyem a cigaretta, erről nem akarok leszokni, mert akkor biztosan sivárabb lenne az életem. Egyébként nincs semmilyen kedvtelésem. Nekem a hobbim a munkám, ez köti le minden időmet, néha az éjszakáimat is, amikor egy-egy bonyolult ügyről vagy új munkamódszerekről gondolkodom.

Nem unalmas napi huszonnégy órát és – ahogy a viccbeli élmunkás írta a naplójában – plusz még egyet csak a munkával foglalkozni?

Nekem egyáltalán nem, mert hivatásomnak és szenvedélyemnek is tartom a bűnügyek felderítését és megelőzését.

Minek tud örülni az életben?

Sok mindennek. Nagyon szeretek sízni, hegyeket járni, úszni, de leginkább akkor örülök, ha végére jártunk valamilyen bűnügynek és fülön csíptük a tettest. S akkor is nagyon jó a kedvem, amikor sikerül életbe léptetni az operatív tevékenység és az irányítás eddig még nem alkalmazott, az eddiginél hatékonyabb módszereit. Ha eredményes a kezdeményezésem, akkor úgy érzem magam, mint a fanatikus gyűjtő, aki valamilyen különleges tárgyat talált vagy az a szenvedélyes halász, akinek ritka nagy fogása volt.

Akkor nemrég jó napjai lehettek, hiszen befejezték a nyomozást a Pápay-klán lemészárlásának ügyében. Tudják, ki volt a felbujtó, kik a véres tett szervezői.

Ne vegye kérkedésnek, de ez nem akármilyen eredmény. Világviszonylatban is csak ritkán tudják kideríteni ilyen méretű mészárlás szervezőit és tetteseit.

Főleg a csallóköziek figyelik aggódva a további fejleményeket: vajon újabb vérlázító bírói, ügyészi döntés után nem helyezik-e szabadlábra a gyanúsítottakat, s azt is kérdezgetik, vajon hogy lehet az, hogy több mint három év múltán sem sikerült elfogni az állítólagos főszervezőt, S. L.-t, aki a mendemondák szerint Magyarországon bujkál.

Kérdésének első részére csak azt tudom mondani, hogy a rendőrség mindent megtett, amit a jelenlegi törvény lehetővé tesz a számára. A továbbiakról a bíróság dönt, semmilyen feltételezésekbe sem bocsátkozom ezzel kapcsolatban. Ami pedig S. L.-t illeti, nagy erőkkel nyomozunk, előbb vagy utóbb biztos elfogjuk. Azok valóban csak mendemondák, hogy egészen bizonyosan déli szomszédainknál rejtőzködik. Igaz, ma még ezt a feltevést sem lehet teljes bizonyossággal kizárni.

Annyit lehet hallani-olvasni arról, hogy együttműködnek a külföldi kollégákkal, többek között a magyar partnerekkel is. Akkor meg miért nem tudnak a végére járni annak, hogy S. L. hol bujkálhat?

Sok bűnügyet göngyölítettünk fel közösen, a magyar kollégákkal, például együttműködtünk a budapesti Aranykéz utcai robbantás felderítésében, kapcsolatban állunk S. L. ügyében, s ugyanígy a móri bankban elkövetett brutális mészárlás kapcsán is. Mi viszont csak tényeket, bizonyítékokat produkálunk, nem szenzációkat. Ezért tűnhet olykor hosszadalmasnak és lassúnak a munkánk.

Akadt magyarországi lap, amelyik tudni vélte, hogy a móri gyilkosság szálai Szlovákiába vezetnek. Valóban?

Pontosítsunk. Ezt a hírt egy bulvárlap kürtölte ki, állítólagos rendőrségi szakértőt idézve, aki arra a kérdésre, mivel bizonyítja ezt az állítását, azt válaszolta: ilyen véres gyilkosságra magyar ember nem vetemedik. Ilyen dilettáns válasz még viccnek is rossz. Csodálkoztam azon, hogy ilyen blődség egyáltalán megjelenhet nyomtatásban .

Ahogy hallgatom, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ki nem állhatja az újságírókat...

Éppen ellenkezőleg: jó a kapcsolatom velük. Megértem, hogy az ő céljuk minél többet megtudni, exkluzív információkat nyilvánosságra hozni egy-egy bűnügyről. Ha olyasmiket szivárogtatnak ki, amelyekkel nehezítik a nyomozás menetét, akkor nem rájuk vagyok dühös, hanem arra a kollégára, aki a fülest adta nekik. Csak a mindent túllihegő, fontoskodó és felkészületlen csörtetőket nem szívelem.

Tavaly úgy hírlett, hogy életve-szélyesen megfenyegették. Valóban?

Valóban. Nem először, s nyilván nem is utoljára. Minél sikeresebb a rendőr, annál több a rosszakarója és az ellensége. Akadnak olyan alakok, akiknek nyilván nagyon az útjában vagyok. Persze, nem csak én.

– A rendőrség ma már partner a törvénytelenségek felderítésében Szokott félni?

Erre meg mit feleljek? Ha azt mondom, nem, akkor hencegésnek, nagyotmondásnak veszik a válaszomat. Ha igennel felelnék, akkor meg gyávának tarthatnának. Maradjunk abban, hogy fel tudom mérni cselekedeteim kockázatát. Sokszor voltam nehéz helyzetben, volt, amikor hevesen vert a szívem, de egyszer sem gyulladtam be. Azt hiszem, a kérdésére a legjobb válasz az eddigi munkám mérlege, amelyet az illetékesek eredményesnek minősítenek.

Közvéleményünk gyakran bosz-szankodik, mert valóban sokáig nincs meg számos gyilkosság tettese, a korrupciós botrányokról nem is beszélve. S ha végre eredményt produkálnak, akkor a törvényes felelősségre vonás olykor évekig elhúzódik, sőt: a sok jogi csűrés-csavarás miatt el sem kezdődik. Miként lehetne javítani ezen az áldatlan állapoton, amelyről az igazságügyi miniszter joggal állította, nem rettenti el a bűnözőket, hanem ellenkezőleg, bátorítja őket újabb törvénytelenségek végrehajtására?

Erre csak hosszadalmasan lehet felelni, annyira bonyolult kérdés. Egy azonban biztos: lényeges törvénymódosításokra lenne szükség, amelyek eredményeként a maihoz képest sokkal több lehetőségünk lenne a súlyos bűnügyek felgöngyölítésére. A gond ugyanis az, hogy a bűnözők szüntelenül megszegik a törvényt, bennünket pedig olykor gúzsba kötnek a legkülönbözőbb jogi normák, ezért aztán sokszor úgy tűnhet, mintha lassúk lennénk. Több jogi lehetőséget kellene kapnunk, hogy sajátos konspiratív módszereket alkalmazhassunk és a bűnvádi eljárás gyorsabb, egyszerűbb lehessen.

Kívülállóként úgy tűnik nekem, hogy eléggé elmaradott a rendőrség felszerelése. Voltam olyan rendőrsön, ahol még mindig Noé előtti mechanikus írógépeken pötyögik a jegyzőkönyveket, gyakran nem győzik a munkát, mert nagyon kevesen vannak. Mit lehet tenni a lényeges javulás érdekében?

A rendőrségnek jó munkával kell megszereznie a polgárok bizalmát és elismerését. Akkor biztosan követelni fogják a képviselőktől, hogy szavazzanak meg a mostaninál jóval több pénzt a munkánkra. Kevesen tudják, hogy csak idén különböző bűnügyek felgöngyölítésével és megelőzésével legalább hárommilliárd korona kártól mentettük meg az országot. Itt csupán azokra a súlyos esetekre gondolok, amelyeket a szervezett bűnbandák követtek el vagy készültek elkövetni. Ha változnának a jogi normák, jobb anyagi és műszaki feltételek mellett dolgozhatnánk, akkor még eredményesebbek lehetnénk. Manapság valahogy nem sikk több pénzt, jobb ellátást követelni a rendőrségnek, mert sokan azt hiszik, hogy ezzel az oktatásügyet, a szociális szférát vagy az egészségügyet rövidítenék meg, holott nem erről van szó. A jogbiztonság és a jó közrend a polgár jó közérzetének és békés munkájának is egyik alapfeltétele. Ezért kell alaposan átgondolni és ellenőrizni a közpénzek elosztását, felügyelni az adózási morált. Mi jó munkával teremthetünk olyan közhangulatot, amely hozzásegíthet bennünket a jobb anyagi és műszaki feltételekhez. Néha nem is kell sok ehhez. A bajba jutott polgárt jó érzés tölti el, ha látja, hogy az ügyben eljáró rendőr udvarias, valóban segíti az illetőt, nem nyegle, nem durváskodik, s nem is fölényeskedik vele. Mindehhez nem kell pénz, csak jó modor, emberség, hivatásszeretet. Az olykor valóban nagyon sok munka mellett nem egyszerű mindig udvariasnak maradni, de nem is lehetetlen.

Olyan hévvel beszél, ahogy csak a hivatását szerető ember teheti. Képes-e egyáltalán kikapcsolódni?

Nem nagyon. Említettem már, hogy szeretek sízni. Tavaly éppen a felvonó előtt sorakoztam, bérletet akartam venni, amikor megcsörrent a mobilom, egy újságíró kért információkat. Morogtak is a mögöttem állók, hogy miért tartom fel a sort. Nekem alig adatik meg a teljes kikapcsolódás lehetősége, de nem is hiányzik.

Idén volt már szabadságon?

Most készülök a családommal, néhány napra.

Legalább ezalatt kikapcsolja a mobilját?

Most sem, mert vagy a felettesem hívhat, vagy azok a személyek, akik valamilyen rendkívüli ügyben kérnek segítséget, tanácsot. Esetleg valamelyik tollforgató. Fontosnak tartom, hogy ők lehetőleg mindig el tudjanak érni.