<p>Ha egy egészségbiztosító lesz, az jelentősen meghosszabbíthatja a betegek várólistáját – állítja a Health Policy Institute tanulmánya.</p>
Egy egészségbiztosító, hosszabb várólista
Legrosszabbul a két magánbiztosító ügyfelei járnak majd, ha a kormány valóban keresztülviszi a tervét. Most egy csípőműtétre az állami Általános Egészségbiztosító (VšZP) ügyfelei egy-másfél évet várnak, a Dôvera és Union magánbiztosítóknál három–öt hónap a várakozási idő. Ha viszont a kormány újra visszatér az egybiztosítós rendszerhez, akkor a két magánbiztosító ügyfeleit automatikusan a VšZP várólistájának a végére sorolják, vagyis ezt azt jelenti, hogy a két magánbiztosító ügyfelei akár éveket is várhatnak.
Ez év márciusának végén mintegy 20 ezer ember várt műtétre – ebből 16300 a legnagyobb biztosító, a 3,5 millió ügyféllel rendelkező Általános Egészségbiztosítóhoz tartozott. A Dôvera várólistáján mintegy 3000 személy volt március végéig, a legkisebb biztosítóén, az Unionén 157. Most tehát épp az Union tagjainak kell várni a legrövidebb ideig egy-egy operációra, az egy biztosító bevezetésével azonban ők járnának a legrosszabbul, hiszen a már így is hosszú VšZPs várólista végére kerülnének. Peter Visolajský, az orvosszakszervezet (LOZ) elnöke szerint nemcsak az ügyfelek száma, hanem azok kora és egészségi állapota is befolyásolja a várólista hosszát. A Dôverának több a fiatalabb ügyfele, mint az Általános Egészségbiztosítónak, szinte nincs is nyugdíjaskorú tagja, tehát rövidebb is a várólista. Radoslava Muchová, az Egészségfelügyeleti Hivatal szóvivője szerint a műtétre való várakozási idő hosszára az is hatással van, hogy a betegek nem akarnak más orvoshoz vagy kórházhoz fordulni, még azon az áron sem, hogy hamarabb sorra kerülnének. Sokszor maguk a biztosítók sem tájékoztatják őket erről a lehetőségről. (sán)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.