Égető bűnök: elhallgatások és hazugságok Dorogon

Augusztus 28-án, pénteken délután fél hatkor az egyik dorogi diszkont áruház parkolójában gyülekeztek a tüntetők a dorogi és az esztergomi környezetvédő egyesületek felhívására. A rendőrautók vezette békés tüntetés az autóparkolóból indult és az Onyx Kft. égetőművének bejáratáig tartott.

A több mint ezer emberből álló tömegben akadt, aki gázálarcban tüntetett és olyan is volt, aki halálfejes maszkot húzott a fejére. Sokan kézzel írott táblát hoztak magukkal, de az egyesületek is gyártottak transzparenseket, melyeken többek között a „Cavinton a vízben, nem felejtünk!, Ennek ki issza meg a levét?, Egészséges gyerekeket akarunk!, Felelős hatóságokat!, Ne mérgezzétek a vizet és a levegőnket!, Öntsünk tiszta vizet a pohárba!, Igazgatónő! Olyan a lelkiismerete, mint a mi Dunánk!„ feliratok szerepeltek.

Az égetőműhöz vezető utat lezárták, még az autóparkolóig sem engedték be a demonstrálókat. Itt mondták el beszédeiket a környezetvédő szervezetek vezetői.

Balogh Zoltán dorogi környezetvédő beszélt arról, hogy a tüntetés napján téves információ látott napvilágot a sajtóban, miszerint a környezetvédelmi hatóság felfüggesztette a dorogi égető tevékenységét. Ez nem igaz, csak a további hulladékok fogadását tiltotta meg ideiglenesen a hatóság. Ahogy a helyszínen is látta a tömeg, az égetőmű továbbra is üzemel, kéménye ontja a füstöt. Az is különös, hogy egyes médiumok a tüntetés napja helyett az augusztus 28-i, szombati napot jelölték meg – mondta a tüntetés egyik szervezője.

Ezután Kövecs Károly, a dorogi szervezet másik vezetője egy történetet mesélt el Erzsi néniről és a férjéről, akik a szennyezés reggelén kellemetlen szagot éreztek, és azon kezdtek el vitatkozni, hogyan került be a macska a lakásba. Persze a ház előtt még erősebb volt a szag, úgyhogy a négylábú gyanúsítottat felmentették. Ekkor kezdődött – mondta a szónok, majd kérdéseket tett fel. Mind a mai napig nem tudják ugyanis, pontosan mikor kezdődött a szennyezés, így azt sem lehet meghatározni, mennyi szenynyező anyag került a vízbe. Az is fontos kérdés, miért hazudott az Onyx a szennyezésről? A Környezetvédelmi Felügyelőséget gittegyletnek titulálta, akik alkalmatlanok a feladatuk ellátására. Magunknak kell kézbe venni az ügyeinket – fogalmazott Kövecs úr, majd nagy tetszés közben bejelentette, hogy helyi népszavazást kezdeményeznek a közeljövőben Dorogon.

Ezt követően Dávid Anna, a Dorogi Környezetvédelmi Egyesület elnöke lépett a mikrofonhoz, aki Tisztelt Szurkolók! – megszólítással köszöntötte a tömeget, de hamar kiderült, elég sok ellendrukkere is van az egykori polgármesternek. Az Onyx eddigi bűneit sorolta fel az elnöknő: a cég 1996-ban újabb szemétlerakót kívánt létrehozni ezen a területen, amit akkor sikerült megakadályozniuk a dorogi környezetvédőknek; 1997-ben illegálisan a dorogi vasútállomáson tárolták a veszélyes hulladékot; 2003-ban lilára festették az ég alját, amikor 80 tonna jódot égettek itt el. Fel kell függeszteni a működését, és részletes környezetvédelmi felülvizsgálatnak kell alávetni őket, a működésük pedig csak állandó civil kontroll mellet üzemeljen. A jelenlegi vezetőket váltsák le! – követelte a szónok. A MIÉP-es tüntetők bekiabálásokkal zavarták meg a beszédet, az egykori polgármesternek felróva, hogy ő engedélyezte ennek a gyárnak az idetelepítését. Az elnökasszony hangoskodás helyett cselekvésre buzdította a bekiabálókat, Balogh Zoltán pedig úgy reagált a történtekre, hogy meg lehet nézni az Onyx honlapján, hogy a cég működését már azelőtt megkezdte, mielőtt Dávid Anna polgármester lett volna Dorogon.

Szendi Gábor, az esztergomi Környezetkultúra Egyesület vezetője két levelet is felolvasott, amit Persányi Miklós miniszternek, illetve a francia tulajdonosnak küldtek el. Ezekben a levelekben és ezután szóban is elismételték a legfontosabb követeléseiket. Végül a francia tulajdonosnak szánt levelet a tüntetők képviselői átadták az égetőmű alkalmazottjának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?