Eddig 149 személy szegte meg a karantént

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség
Pozsony |

Március 13. óta összesen több mint 250, a koronavírus terjedésével kapcsolatos ügyben intézkedett a rendőrség. Tájékoztatott Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrök 149 olyan személy ellen intézkedtek, akik megszegték az orvos által elrendelt karantént.

A 101 esetben szabtak ki bírságot amiatt, mert a tiltás ellenére nyitva volt az étterem vagy a bár.

A Besztercebányai Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított egy személy ellen veszélyes fertőző betegség terjesztése miatt – közölte a rendőrség.

Egy személy ellen a polgári együttélés szabályainak megsértése miatt indult eljárás. Az ügyet a nyitrai rendőrség vizsgálja.

A rendőrség figyelmeztet arra, hogy a jelenlegi helyzetet súlyosbító körülménynek tekintik, ha valakit rémhírterjesztésen érnek. „Ezt a büntetés kiszabásánál is tekintetbe vesszük” – közölte a rendőrség, és hozzátette, ez minden olyan bűncselekményre vonatkozik, amit március 12. óta követtek el, amikor a kormány rendkívüli helyzetet hirdetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?