Dunamocsi bor lett a bajnok

Muzsla. Noha a több mint száz magyarországi és szlovákiai települést magába foglaló Ister–Granum Eurorégió első központi borversenyének hivatalos díjkiosztó ünnepségét holnap, azaz szombaton tartják meg, a versengés végeredménye már ismert, a bíráló bizottság ugyanis április 22-én értékelte a beküldött bormintákat.

Muzsla. Noha a több mint száz magyarországi és szlovákiai települést magába foglaló Ister–Granum Eurorégió első központi borversenyének hivatalos díjkiosztó ünnepségét holnap, azaz szombaton tartják meg, a versengés végeredménye már ismert, a bíráló bizottság ugyanis április 22-én értékelte a beküldött bormintákat.

A 255 végigkóstolt mintából Szalai László, dunamocsi szőlész 2004-es, Cabernet Sauvignon roséja bizonyult a legjobbnak, ő lett az abszolút első, a bajnok, a 100 pontos rendszerben 98,5 ponttal. Az összesítésben aranyérmet szerzett továbbá a második helyezett, muzslai Szundi György is, Sauvignon fajtájú, 2004-es évjáratú fehérborával, pontszáma: 98,48. Harmadik helyezett, ámde aranyérmes a muzslai székhelyű Rivel Kft. Aurelius fehérbora is, 98,47 összesített pontszámmal. Ez utóbbi nedű érdekessége, hogy ún. töppedt fürtökből, bogyókból készítették. Itt és most még említsük meg a toplista első vörösborát, a máris nemzetközi hírű bélai kastélypincészet 1993-as évjáratú, válogatott fürtökből és ún. barikolási eljárással készített Cabernet Sauvignonját is, ez utóbbi 98,46 ponttal szintén aranyérmet szerzett. Az Ister-Granum első központi borversenyén Szőgyéntől Ebedig, Dunamocstól Zselízig, Muzslától Béláig, Garamkövesdig, Esztergomtól Tátig, Lábatlanig, Tokodaltáróig, Nyergesújfaluig mérték össze tudásukat a borosgazdák, de még Őrsújfaluról, Süttőről, Kesztölcről, Kéméndről, karváról is küldtek be remek borokat, hogy csak jelzésszerűen érzékeltessük a nevezők listáját.

Az eurorégiós borversennyel hagyományt szeretnének teremteni, s egyúttal a borkultúra fejlődését, a tájegység legjobb borainak piaci érvényesülését segítik ezzel. (–buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?