DUMA-KANYAR

Rovatunkban ezúttal az oratórium énekversenyről, az új moziról és a képzőművészeti tárlatokról mondja el a véleményét Horányi László színész-rendező, Rafael Balázs a 24 óra újságírója, Schlett István politológus-újságíró, és munkatársunk, Sinkó Gyula.

1. Nemzetközi oratórium-énekversenynek adott helyt Esztergom.

Rovatunkban ezúttal az oratórium énekversenyről, az új moziról és a képzőművészeti tárlatokról mondja el a véleményét Horányi László színész-rendező, Rafael Balázs a 24 óra újságírója, Schlett István politológus-újságíró, és munkatársunk, Sinkó Gyula.

1. Nemzetközi oratórium-énekversenynek adott helyt Esztergom. A rangos esemény, melynek zsűrijében neves magyar és külföldi művészek és művésztanárok is helyet kaptak, gálakoncerttel ért véget, melyet a bazilikában tartottak.

Horányi: Esztergomhoz méltó rendezvény, bár nem tudtam részt venni a záró koncerten, de feltételezem, hogy a résztvevők által garantált színvonal biztosítéka lesz a színvonalas folytatásnak is.

Sinkó: Végre a budapestiek közül is akad, aki fölfedezi az Esztergomban rejlő lehetőségeket! A komolyzene területén nagy lemaradásaink vannak, a nyári rendezvényfolyamban sem emlékszem hogy ez a művészeti ág szerepelt volna a programok között. Orgonakoncertek ugyan voltak a bazilikában, de a gitárfesztivált például idén nem sikerült megrendezni. Legyünk mi az új Weimar, vagy az új Bayreuth, vagy inkább a régi, virágkorát élő Esztergom!

Rafael: Hányan mondják, hogy erre nincs szükség, de hányan! Pedig mekkorát tévednek! Csodálatos dolog ez, csak hát erre a zenére oda kell figyelni. Itt tudni kell megsemmisülni, alázatossá válni. És ez a mentalitás ennek a kornak nagyon nem jellemzője. Gyönyörű dolog volt!

Schlett: A nyáron magasra tették a lécet a szervezők, ezek után különösen simogató, hogy nem hull a nihilbe az élet, hanem tovább zakatol a kultúra.

2. Ismét van mozija Esztergomnak. A nyáron bezárt Petőfi mozi helyett a Bajor Ágost Művelődási Ház és Kultúrmozgóba, az Art Kino vetítőtermébe került a városi mozi.

Horányi: Bravó, hiszen az élet, csak egy film!

Sinkó: Nehéz lesz visszaszoktatni a multiplexekből ide az embereket, de a főiskolások meg fogják tölteni a széksorokat. Ha csatlakoznak hozzájuk az igényes filmek kedvelői, és azok, akik nem utaznak fel Pestre a premierfilmekért, megtölthetik az Art Kinoból lett Kultúrmozgót. Persze nem ártana, ha kényelmesebb székekkel és jobb minőségű hanggal, valamilyen tőkével előbb-utóbb Esztergomban is létrejöhetne legalább egy Miniplex mozi. Hiszen a művész mozinak is megvan a közönsége, de a mozi jövője a premierfilmek minél előbbi vetítésében van, ugyanis erre jönnek be a nézők.

Rafael: Őszintén drukkolok nekik; az első előadás nyolc nézője helyett nyolcszor nyolc legyen legalább minden alkalommal! És érték legyen piffpuff helyett!

Schlett: A Dumakanyar téma hiányban szenved, hogy ilyen tök szikkadt témákat dob fel! A mozi régente kisvárosi kultuszélmény volt. A digitalizáció és a dvd apostolainak mondom, hogy én még láttam Csapajevet a világverő tacsankán!

3. Az őszi szezon beköszöntével sorra nyílnak a kiállítások Esztergomban. A Duna Múzeumban fotóbiennálé, a Mindszenty Emlékhelyen Balassi Kiállítás, a Kultúrmozgóban a Duna Művészkör kiállítása látható.

Horányi: Szívből kívánom, hogy sikeresek legyenek ezek a rendezvények, hiszen gondolom sokunknak közös vágya, hogy Esztergom a zordabb téli időszakokban is a régió kulturális központjává váljék.

Sinkó: Ilyenkor látszik, hogy élénk képzőművészeti élet van Esztergomban, amiért kár, hogy elég kevesen járnak ezekre a kiállításokra. A fotóbiennálén és a Balassi kiállításon azonban nem így volt, nagy érdeklődő tömeg jött össze a megnyitón, csak sajnos mindkét helyen a szabadkozás: nincs méltó kiállítóhely Esztergomban...

Rafael: Igen-igen kiváló a fotóbiennálé anyaga. Büszke vagyok rá, hogy éppen Esztergom lett a központja ennek a rendezvénynek - csak hát megint bebizonyosodott, hogy nincs egy igazán profi helyünk az Európai Közép Galérián kívül. Legyen! Csak erre a célra, kiállításokra! Legyen!

Schlett: A kiállításoknál csak egy jobb van az állófogadás a megnyitón...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?