Drog helyett pia

Pozsony |

<p>Szlovákiában az alkohol nagyobb problémát okoz, mint a kábítószer. A drogfüggőségüktől megszabadult emberek gyakran válnak az alkohol rabjaivá – állapították meg az Európai Unió kábítószerekkel foglalkozó ügynökségének szakértői.</p>

Az ügynökség ma tette közzé az Unióra és az egyes tagállamokra vonatkozó aktuális jelentését. Ľubomír Okruhlica, az egészségügyi tárca függőségi szakértője elmondta, a korábbi heroinélvezők egy része alkoholistává válik. Ezt a trendet megfigyelték a pervitin- és marihuana fogyasztóknál is.

2008-ban 10 600 és 33 500 között mozgott a problémás kábítószer-fogyasztók száma. A lakosság 8 százaléka, mintegy 433 ezer ember küzd alkoholproblémákkal. Okruhlica szerint nagyjából ez a helyzet a környező államokban is. Szlovákiában nem jellemző a drogok és az alkohol kombinálása, inkább a tiszta alkoholfogyasztás okoz gondot. 2004 és 2008 között megszaporodott az alkoholmérgezések száma a 15 és 30 közötti korosztályban. Nőtt az elvonókúrára jelentkezők száma is, elsősorban a 35-50 évesek körében. Többségük három év után sem esik vissza – mondta Ľubomír Okruhlica.

A kábítószer-fogyasztás visszaszorulása mellett nő az alkoholfogyasztás. Ez nemcsak a fiatalok, az idősebbek körében is megfigyelhető – mondta Alojz Nociar, drogproblémával foglalkozó nemzeti koordinátor. Az európai megfigyelések azt mutatják, hogy azok a fiatalok, akik nem alkoholizálnak folyamatosan, de időnként nagyon sokat italoznak később hajlamosabbak kábítószerek fogyasztására is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?