Drágább lett a fűtés

Párkányban az utóbbi időben sokan panaszkodtak, hogy drágább lett a hő- és melegvíz-szolgáltatás. A lakáskezelő vállalat idén a volt laktanya területén új lakásokat épít, s ezeket még az év végéig át szeretnék adni. A részletekről Július Rapavý igazgatóval beszélgettünk.

Igazgató úr, a városban állítólag drágább lett a hő- és melegvíz-szolgáltatás. Tudok olyan extrém esetről is, hogy valaki a kétszobás, kisméretű panellakásában több mint tizenötezer koronát volt kénytelen ráfizetni a múlt évi fűtésszezonra, s állítja, hogy a radiátorokra szerelt párolgásmérők sem megbízhatók .

A fűtés- és energiaárak a szolgáltatóktól és a piaci helyzettől függenek. Természetesen drágább lett a fűtés, mert a villany és a gáz ára is emelkedett. Ezért decemberben 510 koronáról 530 koronára emeltük az energiaköltséget egységenként. Azon hőcserélő állomások körzetében, ahol tavaly felújítások történtek, már tavaly is 525 korona volt a gigajoule-onkénti ár. Idén ezekben a körzetekben tehát csak öt koronával kellett megemelnünk a díjat. Most már minden lakásban önálló szabályzó műszerek vannak, mindenki magának szabályozza a fűtést. Rendkívül magas ráfizetés esetén az adott, konkrét esetet kell vizsgálni. Tavaly a 2003-as elszámolás esetében a hozzánk tartozó panellakások lakóinak nyolcvan százaléka még vissza is kapott az előre befizetett fűtésdíjból, nemhogy hozzáfizetett volna. Ha mégis előfordul, és bebizonyosodik, hogy mi tévedtünk, akkor tessék bejönni, s igazolt esetben visszatérítjük a pénzt. Egyébként a számla kézhezvétele után egy hónap áll rendelkezésre a lakónak ahhoz, hogy reklamáljon.

Sokat panaszkodnak azért is, főleg a magasabb emeleteken lakók, hogy sokszor percekbe kerül, míg valóban meleg víz folyik a melegvizes csapból, néhány percig tehát azt a hideget is melegvíznek számlázzák, ami addig kifolyt. Nem lehetne olyan műszert felszerelni, ami a víz hőfokát érzékelné?

Egyelőre nincs ilyen műszer, s ha lenne is, azt a lakónak kéne megvennie. A mi lakásunkban is előfordul, hogy két-három liter víz elmegy, mire valóban meleg víz folyik a csapból. De csak abban az esetben, ha aznap a háztömbben mi nyitottuk ki először a melegvizes csapot. Ha viszont adott napon már mások is használták a háztömbben a melegvizet, akkor ez nem fordul elő. A víznyomás mindig állandó, az egyes hőcserélő állomásunkról kivezetett víz hőfoka 57 °C, a bejövő vízé pedig 48-49 °C – itt tehát nincs gond.

Milyenek lesznek az új lakások, miből finanszírozzák ezeket, és hol tart jelenleg a projekt? 16 800 koronás négyzetméterenkénti ár elég borsos összeg még 1-2 szobás lakás esetében is...

A volt laktanya területén építjük fel ezeket. A kivitelezési eljárást a képviselő-testület is jóváhagyta. Harmincnyolc új 1-2-3 szobás lakás lesz, az árakat a tervezők ajánlatai alapján számítottuk ki. De ha lesz cég, amely olcsóbban is felépíti, akkor olcsóbbak is lehetnek. A lakásokat természetesen új villanyhálózattal, szalagparkettel, WC és fürdőblokkal adjuk majd át. Ha figyelembe vezzük, hogy egy háromszobás, régebbi(!) lakás piaci értéke Párkányban jelenleg 1 millió korona is lehet, akkor ez a négyzetméterár a leendő új lakások esetében nem is olyan magas. A környék is csendes, jobb helyen van. Már most van kb. 28 olyan jelentkezőnk, aki igényt tart a lakásra. Ha valaki a jelenkezők közül visszalépne, akkor sincs baj, mert van elég érdeklődő. A lakások azonnal saját tulajdonba kerülnek majd, tehát az érdeklődőknek egy összegben kell kifizetniük.

Önkormányzati gyűlésen elhangzott: a város indokolt esetben akár kezességet is vállalna a kb. 50 milliós beruházásra...

Valóban, de szerencsére egyelőre nem vagyunk erre a megoldásra szorulva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?