Ondrej Dostál
Dostál: Szerencsétlen lenne az utolsó pillanatban módosítani a népszámlálási ívet
A kormánykoalíció képviselői sem egységesek abban, hogy a hamarosan kezdődő népszámlálás során egy vagy két nemzetiség bejelölésére legyen-e lehetőség.
Az SaS és a Za ľudí kormánypárt parlamenti képviselői tegnapi sajtótájékoztatójukon kijelentették, elutasítják az arra irányuló törekvéseket, hogy a népszámlálási íveket módosítva kettő helyett csak egy nemzetiséget lehessen megadni. Az SaS parlamenti frakciójának tagja, Ondrej Dostál (OKS) képviselő szerint azért is szerencsétlen ez a kezdeményezés, mert közvetlenül a népszámlálás megkezdése előtt álltak elő vele. A népszámlálás február 15-én indul és a polgárok a kérdéssort internetes kérdőív formájában tölthetik ki.
Dostál szerint a Statisztikai Hivatal erős érvek alapján döntött úgy, hogy a népszámlálási íveken meg lehet adni egy második nemzetiséget is. „Szlovákiában élnek kettős identitású emberek, akik két vagy akár több nemzetiséghez is kötődnek. Vannak vegyes házasságok. Különösen kirívó ez a probléma a romák esetében. A nemzeti identitásnak különféle formáit ismerjük, nem minden ember érzi magát egy nemzethez tartozónak” – fejtette ki.
Dostál szerint nem igaz az az állítás, hogy a népszámlálás előkészítésének folyamata átláthatatlan volt. Hozzátette: a második nemzetiség megadását kifogásolók már korábban is javasolhattak volna
módosítást, hiszen az új kormány tíz hónappal ezelőtt alakult meg, lett volna erre lehetőség. Óva intett attól, hogy a Statisztikai Hivatal engedjen a politikai nyomásnak.
Zuzana Kumanová, a kulturális minisztérium államtitkára, akit a posztra az OĽaNO jelölt, rámutatott, Szlovákiában 13 nemzeti kisebbség él, és mindegyik képviselteti magát a kisebbségi bizottságban. Hozzátette: a bizottság több évig tárgyalta a népszámlálás ügyét, és a második nemzetiségre vonatkozó kérdés beillesztését végül a testület elfogadta. Úgy véli, nem lenne korrekt a nemzeti kisebbségekkel szemben az utolsó pillanatban módosítani a népszámlálási íveket.
Ifj. Peter Pollák, aki szintén az OĽaNO-frakció tagja, üdvözli a több nemzetiség megadásának lehetőségét. Szerinte ezzel elkerülhető, hogy sokakat a valódi meggyőződésük ellenére kényszerítsenek arra, hogy egyetlen kategóriába sorolja magát. „Legyünk büszkék a gyökereinkre, a nyelvünkre, a szokásainkra és tradícióinkra. Az életstílusunkra. A népszámlálás a romák, magyarok, ruszinok szempontjából is fontos” – olvasható ifj. Pollák állásfoglalásában. A képviselő szerint a nemzetiségre vonatkozó két kérdés hozzásegíthet ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk a
Szlovákiában élő nemzetiségekről. A két nemzetiség megadásának lehetőségét a népszámlálási íveken korábban Gyimesi György, az OĽaNO képviselője kifogásolta azzal érvelve, hogy ez felgyorsítja a kisebbségek asszimilálódását. Szerinte a második nemzetiségre vonatkozó kérdést megfelelő társadalmi vita nélkül szúrták be a népszámlálási ívbe. A képviselő úgy látja, jelenleg bizonytalanság van abban, hogyan értelmeznék a törvények alkalmazásakor a nemzetiségre vonatkozó második kérdést.
Az ügyben megkerestük Mrva Marianna szociológust, aki részt vett a népszámlálást előkészítő szakmai bizottságban. Elmondta, az ő javaslata az volt, hogy egy kérdésen belül lehessen bejelölni több nemzetiséget. „Ez a módszer a jelenlegivel ellentétben nem adna teret különböző értelmezési lehetőségeknek, hiszen nem lenne »első« és »második« nemzetiség, csak egyes vagy többes nemzetiségi hovatartozás” – magyarázta. A jelenlegi változat szerint ugyanis a felmérésben a „Mi az ön nemzetisége?” pont után az „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?” kérdés is szerepel. (TASR, czg)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.