Dönthet a magyar voks

Pozsony |

<p>Az elmúlt napokban az elnökválasztási kampányban támadásba lendülő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) azzal érvel, hogy a magyarok és a gazdag Pozsony nem döntheti el, ki legyen az ország államfője. Öt évvel ezelőtt viszont sem Ivan Gašparovičot, sem támogatóit nem zavarta, hogya második fordulóban a magyarok és a pozsonyiak nagyrészt őt támogatták Vladimír Mečiar ellenében – mint a kisebbik rosszat. Ján Slota szerint egyenesen beteges, hogy a kisebbség válasszon elnököt a többségnek. Márpedig ez is lehetséges. Ha a magyar szavazók nagy arányban járulnak az urnákhoz, eldönthetik a választások végeredményét. Volt már rá példa.</p>

A magyarkártyát először a Smer vette elő a kampányban, nem sokkal később az SNS is csatlakozott. A smeres politikusok szerint figyelemre méltó, hogy az ellenzéki elnökjelölt, Iveta Radičová főként a déli, magyarlakta járásokban kapott „feltűnően sok szavazatot”.
A nemzeti párti politikusok ennél is tovább mentek, szerintük a magyarok nem dönthetik el, ki legyen Szlovákia államfője, s a magyar választók mellett a „gazdag Pozsonyt” ellen is támadást intéztek. A 2004-es elnökválasztás eredményei és a nemzeti politikusok akkori reakciói viszont azt mutatják, hogy hamis a magyar választókkal történő riogatásuk. Akisebbik rossz – nehogy márMečiar legyen az elnök
Az öt évvel ezelőtti államfőválasztáson az akkori kormánypárti és polgári jelöltek már az első fordulóban elbuktak, a második körbe két akkori ellenzéki politikus jutott be. Az első körben győztes Vladimír Mečiar (HZDS) mellett az Eduard Kukant (SDKÚ) pár tizedszázalékkal megelőző Ivan Gašparovič jutott tovább. Gašparovičot a választásokon a Ján Slota vezette Nemzeti Erők Konföderációja indította, pár nappal az első forduló előtt csatlakozott a támogatókhoz az akkor ellenzéki Smer.
A választás komoly dilemma elé állította a koalíció szimpatizánsait, a kormánypártok egyik jelöltet sem ajánlották, ám azok, akik elmentek szavazni, a későbbi győztes Gašparovičra voksoltak. A jelenlegi államfő azokban a választókörzetekben szerezte a legtöbb szavazatot, ahol másfél héttel ezelőtt a Radičovára szavazók aránya volt a legmagasabb. Az egyetlen különbség a részvételben volt – akkor a második körben még a mostaninál is kevesebben vettek részt a választáson a déli régiókban. Gašparovič 2004-ben a szlovákiai magyarok és az akkori koalíciós szimpatizánsok számára csupán a kisebbik rossz volt, ezért is volt olyan alacsony a részvétel. Magasabb részvételre van
szükség Tény ugyanakkor, hogy a jelenlegi államfő 2004-ben a magyar szavazatok nélkül is megverte volna ellenfelét, de sem a választások második fordulója előtt, sem utána nem nehezményezte a győztes – sem az őt támogató Robert Fico vagy Ján Slota –, hogy a déli járásokban és Pozsonyban népszerűbb volt ellenfelénél. Radičová az idei elnökválasztás első fordulójában a két nagyvárosban (Pozsony és Kassa), valamint a magyarlakta déli járásokban 366 248 szavazatot kapott, ami csak 18 761 vokssal több, mint amit az északabbi, túlnyomórészt csak szlovákok által lakott járásokban. Az ellenzéki jelölt nyert például az addig baloldali bástyaként elkönyvelt Besztercebányai járásban is.
Amikoramagyarok
döntenek A magyar szavazók nem először szólnának bele komolyan egy országos szavazás végeredményébe, ha a második fordulóban elég nagy arányban járulnak az urnákhoz. 1999-ben Rudolf Schuster a magyarok szavazatainak is köszönhette, hogy államfő lett. Schuster és Mečiar között a második fordulóban 434 ezer voks volt a különbség, míg a választójoggal rendelkező magyar nemzetiségű polgárok száma 420 ezer körül van. A részvételi arány a déli járásokban akkor 80 százalék feletti volt.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló, 2003-ban rendezett népszavazást is a magyarok és a két nagyvárosban élők „nyerték” meg az országnak – sikertelen referendum nélkül nem csatlakozhattunk volna 2004-ben az unióhoz. Akkor a részvételi arány országos szinten csak 2,15 százalékkal volt magasabb a népszavazás eredményességéhez szükséges50 százaléknál. Az uniós csatlakozást a magyarlakta járások, valamint Pozsony és Kassa választópolgárainak átlagnál jóval magasabb választási részvétele mentette meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?