Döcögő az iskolakezdés

Kassa. Máris anyagi gondokkal küzd Szlovákia egyik újonnan nyitott gimnáziuma. A nemzeti oktatási alapprogram szerint 2005-ig a gimnáziumba jelentkező diákok arányát 35 százalékkal kell emelni. Az Exnár utcai intézményben négy párhuzamos osztályt tudtak megtölteni az ide jelentkező 150 diákkal.

Kassa. Máris anyagi gondokkal küzd Szlovákia egyik újonnan nyitott gimnáziuma. A nemzeti oktatási alapprogram szerint 2005-ig a gimnáziumba jelentkező diákok arányát 35 százalékkal kell emelni. Az Exnár utcai intézményben négy párhuzamos osztályt tudtak megtölteni az ide jelentkező 150 diákkal. Mivel a gimnázium három tantárgyra, matematikára, számítástechnikára és testnevelésre szakosodott, elképzelhetetlen, hogy a jelenlegi állami támogatásból zavartalanul működjön. Az iskola igazgatója, Vojtech Karpaty szerint az oktatás színvonala nagyon jó, a technikai felszereltség azonban kivetnivalót hagy maga után.

Az informatikai szak oktatásához szükséges számítógépek többségét kölcsönkérték, csak három az iskola tulajdona. A sportolásra alkalmas területet és eszközöket ugyancsak bővíteni kellene. A kerületi hivataltól kaptak ugyan ígéretet a többlettámogatásra, szükség volna azonban minél több adományozóra is, hogy az oktatás a kellő színvonalon folytatódhasson. (fei)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?