Dobos László író kapta az idén a Pro Probitate - Helytállásért díjat

Pozsony |

<p>Dobos László neves szlovákiai magyar író és közéleti személyiség kapta az idén a Pro Probitate - Helytállásért díjat, amelyet a szlovák parlament magyar képviselői alapítottak a mártírhalált halt Esterházy János csehszlovákiai magyar politikus tiszteletére.</p>

A kitüntetett minden évben Nagy János szobrász kisplasztikáját kapja emlékül. A parlamenti képviselők ezzel az 1994-ben létrehozott díjjal szlovákiai magyarok egy jelentős személyiségének vagy szervezetének magatartását, közösségi helytállását jutalmazzák.
A díjat Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti frakcióvezetője adta át pénteken a párt pozsonyi székházában. Az ünnepségen jelen volt Csáky Pál pártelnök, valamint több magyar parlamenti képviselő. Dobos László életútját, munkásságát Berényi József, az MKP elnökhelyettese méltatta. A kitüntetett köszönő beszédében a szlovákiai magyar értelmiség létrejöttének, számbeli gyarapodásának fontosságára figyelmeztetett, egyben arra is, hogy ennek a rétegnek kötelessége a közösség szolgálata, megmaradásának elősegítése.
Dobos László Királyhelmecen született 1930-ban. Aktív szerepet vállalt az 1968-as prágai tavasznak nevezett reformidőszakban, majd másfél évig a szlovák kormány tárca nélküli minisztere volt. A rendszerváltás után az Együttélés politikai mozgalom parlamenti képviselője volt. 1994-ban Kossuth-díjat kapott. Legismertebb művei: Földönfutók (1967), Egy szál ingben (1976), Hólepedő (1979), Sodrásban (1984), Engedelmével (1987), A kis viking (1991), Az idő mélységéből (1994).
Tavaly Szénássy Zoltán nyugalmazott révkomáromi tanár-történész kapta ezt a kitüntetést.
Esterházy János (1901-1957) a két világháború közötti időszakban, majd a második világháború idején következetesen küzdött a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért. A világháború idején a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként egyedül szavazott az akkori fasiszta szlovák állam zsidótörvényei ellen. 1957-ben, a morvaországi Mírovban halt meg. Hamvainak urnája a prágai Motol temető közös sírjában nyugszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?