Diszkriminatív marad a szlovák állampolgársági törvény

Diszkriminatív marad a szlovák állampolgársági törvény
Budapest |

<p>A Szlovákiában élő, a magyar állampolgárságukat nyíltan vállalók számára továbbra is diszkriminatív lesz a szlovák állampolgársági törvény, annak módosítása után is - mondta Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.</p>

A nyárra tervezett módosítás értelmében a jövőben azok nem veszítik el szlovák állampolgárságukat egy másik ország állampolgárságának felvételét követően, akik állandó lakhellyel rendelkeznek abban az országban, amelynek állampolgárságát újonnan felvették. "A szlovák állam döntése végleg ellehetetleníti a felvidéki magyar jogfosztottak helyzetét" - fogalmazott az EMT elnöke. Hozzátette: az állampolgárságuktól megfosztottak többsége visszakapja szlovák állampolgárságot, kivéve azok az őshonos magyarok, akik nem rendelkeznek magyarországi állandó, bejelentett lakcímmel.

Gubík László felvidéki magyar politikus a sajtótájékoztatón azt mondta, nem a hatályos törvény módosítását, hanem a régi, 2010. június előtti állampolgársági törvényt szeretnék "viszontlátni", vagyis azt a változatot, amely nem fosztja meg szlovák állampolgárságától azt, aki más ország állampolgárának is vallja magát. Jelen adatok szerint a szlovák állampolgársági törvény alapján 830-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 53-an a magyar állampolgárság megszerzését követően. A politikus elmondta, szeretnék felvenni a kapcsolatot Andrej Kiska szlovák államfővel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?