Díszkivilágítást kap a bazilika

Múlt heti lapzártánkkor tartott sajtótájékoztatót a budapesti Gellért Szállóban Meggyes Tamás polgármester és dr. Somogyi Zoltán, a Magyar Turizmus Rt. képviseletében a bazilika díszkivilágításáról.

Évek óta napirenden volt a város, és az ország egyik legnagyszerűbb turisztikai célpontjának kivilágítása. Európa szerte nagy hangsúlyt fektetnek a kiemelt látványosságok karbantartásának, s az éjszakai megvilágításának, mely egyéni hangulatot, különös vonzerőt jelent a turistáknak, nem utolsó sorban fantasztikus éjszakai képpel ajándékozva meg a várost. Esztergom eddig kilógott eme nemes hagyományokból, az est beköszöntével csupán a Várhegy volt részben megvilágítva, a bazilika tetejéről pedig egyetlen lámpa lóg le, jelezve, hogy „a sötétben ott is van valami”. Ám mindez most már lassan a múlté. A napokban megkötött szerződés nem csak a bazilika, hanem számos városi templom díszvilágítását ígéri, mellyel alapvetően változik meg a város éjszakai összképe.

Meggyes Tamás elmondta, hogy 2001-ben a Széchenyi-terven nyert 50 millió forint lehetővé tette a Várhegy kivilágítását, ám ez az összeg kevés volt egy olyan komplex és nagyszabású tervhez, mint a bazilika díszkivilágítása. A polgármester már 2003-ban levelet írt a Magyar Turizmus Rt.-nek, melyben a díszkivilágítás megvalósításához kért anyagi segítséget.

A Magyar Turizmus Rt. 2002-ben hirdette meg programszerűen elsősorban a templomok kivilágítását, majd 2003-ban az NKÖM-mel közös pályázatot írtak ki műemlékekre, 130 millió forintos keretösszeggel. Ebből nyílt lehetőség többek között a szegedi zsinagóga és a tatai Eszterházy-palota kivilágítására. Ennek a folyamatnak a végállomása a most megvalósuló bazilika-program. A Turizmus Rt. 2004. december 21-ei ülésén döntés született a bazilika kivilágításának 2005-ös megvalósításáról, s ebben a programban kapott helyet többek között a budai váralagút Clark Ádám téri bejáratának kivilágítása is. Ahogy Meggyes Tamás mondta, „Európa harmadik legnagyobb temploma a budai vár szépségével fog vetekedni”.

A bazilika a turistaszezonban, az év második felében kap díszkivilágítást, de mellette tíz esztergomi templom és a Szent Tamás hegy is fényárban fog úszni. Dr. Somogyi Zoltán, a pályázati öszszeg gazdája hangsúlyozta, hogy a város nem pénzt, hanem berendezést kap. A kivilágítás megvalósítására közbeszerzési pályázatot írnak ki, melynek nyertese kapja a pályázatban megítélt összeget, s ebből kell megvalósítania a vállalt munkát. A jelenlévők éppen a kiírás előtt álló közbeszerzési pályázat miatt nem beszéltek konkrét összegről, mert szeretnék, ha a lehető legkedvezőbb ajánlatra sikerülne megkötni a szerződést. A keretösszeg 100 millió forint, de ez nem csak a bazilikára lesz fordítva, a maradványösszeget további templomok díszkivilágítására fogják költeni. Meggyes Tamás azon reményének adott hangot, hogy a megvalósuló projekt révén nem csak a hagyományos, hanem az úgynevezett éjjeli turizmus is fejlődni fog a városban. Megjegyzendő az is, hogy bár az elnyert berendezésért fizetnie nem kell a városnak, ám az üzemeltetés 8-9 milliós éves költségei az önkormányzatot terhelik.

Január 24-én, szerdán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a főszékesegyházban egyeztetett a terv megvalósításáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?