Komárom. Az elmúlt héten zajlott a városban a VIII. Komáromi Pedagógiai Napok rendezvénysorozat. Értékelésére Andruskó Imrét, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmányának elnökét, a Selye János Gimnázium igazgatóját kértük fel.
Dinamikus iskolákra van szükség
Komárom. Az elmúlt héten zajlott a városban a VIII. Komáromi Pedagógiai Napok rendezvénysorozat. Értékelésére Andruskó Imrét, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmányának elnökét, a Selye János Gimnázium igazgatóját kértük fel. „A pozitívumokkal kezdeném: neves magyarországi és hazai szakemberektől rendkívül színvonalas előadásokat hallhatott a mintegy hatszáz fős közönség. Ez a szám első hallásra elégedettségre ad okot, ám – ha kissé közelebbről vizsgáljuk meg – már nem ilyen rózsás a helyzet. Vannak iskolák, amelyek pedagógusai már évek óta nagy létszámban jelennek meg a továbbképzésen, sőt, több előadáson, bemutatóórán is részt vesznek, ám több iskolából senki nem jön el. Külön kiemelném a komáromi Eötvös és Béke utcai alapiskola, a búcsi alapiskola, valamint a Selye Gimnázium pedagógusainak pozitív hozzáállását. Arra senki nem hivatkozhat, hogy nem tudott a rendezvényről, hiszen már hetekkel ezelőtt valamennyi alapiskolába eljuttattuk a programfüzetet, és a sajtón keresztül is tájékoztattuk az érintetteket. Az Eva Slavkovská oktatási miniszter nevével „fémjelzett” időszakban előfordult, hogy megtiltották a részvételt, de annak az időszaknak már vége. Ki kell mondani, hogy sok iskolaigazgató – tisztelet a kivételnek – passzív. Pedig annak az iskolának, amely hosszú távon fenn akar maradni, dinamikusnak kell lennie, a szülőknek látniuk kell, hogy az intézmény vezetése és tanári kara fogékony az új módszerek bevezetése iránt. Hatványozottan érvényes ez a nemzetiségi iskolák esetében. A pedagógiai napokon megjelent előadók többsége a legújabb pszichológiai, pedagógiai, módszertani ismeretek közvetítését hangsúlyozta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.