Díjeső a magyar VIVA COMET-en

A COMET-díjat a német VIVA Televízió alapította, hogy az elismeréssel kitüntesse Németország legnépszerűbb könnyűzenei előadóit. A magyar VIVA honosította, és idén ötödik alkalommal adta át – az eddigiektől eltérően nem egy, hanem öt kategóriában.

A NOX hatalmas népszerűségnek örvend, így a vetélytársaknak esélyük sem volt a győzelemreCTK/AP-felvételMinden bizonnyal a COMET lesz a következő évek legjelentősebb zenei díja a magyar piacon. Amíg a zenetévé az elmúlt években csak a videoklipeket jutalmazta, addig az idén már öt kategóriában hirdette meg a versenyt. A legjobb videoklip mellett A legjobb női illetve férfi előadó, A legjobb együttes és A legjobb lemezlovas címért versenyeztek a zenészek.

Már a jelöltek nyilvánosságra hozatalát is nagy érdeklődés övezte, a május másodikán megtartott sajtótájékoztatón szinte minden jelölt részt vett. Ezt követően indult a szavazás. Négy kategóriában a közönség döntött a győztes személyéről – telefonon lehetett voksolni, a legjobb klipet pedig a zsűri választotta ki. Ebben a kategóriában a VIVA húsz videót nevezett be a versenybe – figyelembe véve a játszási gyakoriságot, a színvonalat és az ötletességet. Ezeket a szakmai zsűri elbírálta: S. Hegyi Lucia, Árpa Attila, Buza Sándor, Kentaur és Kolosi Péter egytől tízig pontozta őket. A pontszámokat összesítették, és a lista első öt helyén végzett klipek jutottak tovább a következő fordulóba, ezek lettek a kategória jelöltjei. Később az öt videót újra górcső alá vette a zsűri, és a végső győztesről ismét szavazással döntött.

A csütörtök este megtartott díjkiosztóra a sztárvilág színe-java kíváncsi volt. A hölgyek közül többen elképesztő ruhakölteményekben vonultak végig a fotósok hada előtt. A színpadon egymásnak adták a mikrofont a sztárok – vadonatúj produkciókkal rukkoltak elő. Az Erős Vs. Spigiboy duó Pataki Attilát hívta segítségül egy Edda-sláger előadásához, Oláh Ibolya a Roy és Ádám nevű duóval, a Sugarloaf L.L. Juniorral, Emilio Mester Tamással, a Hooligans pedig a Fiestával lépett a nagyközönség elé.

A finálé is igazi meglepetést tartogatott – Dukai Regina, Tóth Veronika és Zsédenyi Adrienn közös produkcióval bűvölte el a nagyérdeműt. Két nemzetközi vendég is fellépett: a Boro Boro című slágerrel hódító Arash és a B.W.O. (Bodies Without Organs) nevű csapat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?