Déli régióink jövőképe

Eddigi tapasztalataim alapján csupán néhány gondolatot szeretnék közölni, amelyek esetleg ihletőek vagy hasznosíthatóak lehetnek az említett régiók felemelkedése szempontjából. Terjedelmi és módszertani okok miatt is elsősorban olyan problémákkal foglalkozom, amelyek megoldása helyi szinten lehetséges vagy lehetséges lenne. Az úthálózat és az infrastrukturális fejlesztések – legyenek bármily fontosak és nélkülözhetetlenek egy régió fejlődéséhez – nem tartoznak a csak helyi erőből, vagy csak helyi kezdeményezésből megvalósítható beruházásokhoz, ezért ezeket nem tárgyalom.

Közismert tény, hogy Rimaszombat és tágabb környéke az ország egyik leghátrányosabb helyzetű vidéke. Ez a megállapítás érvényes a gazdasági fejlettségre, szociális helyzetre vagy éppen a lakosság képzettségi-műveltségi szintjére. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a lakosság képzettségi szintje nagyon szorosan összefügg a gazdasági és szociális helyzettel. Szinte bármilyen tényezőt veszünk figyelembe, Gömör-Kishont és Nógrád minden tekintetben az ország peremvidékei közé sorolhatóak. A helyzetet súlyosbítja, hogy bár határ menti régióról van szó – s ennek elméletileg pozitív hatással kellene lennie a „civilizációs-gazdasági fejlettségi” szintre –, Magyarország szomszédos régiója szintén az ország leghátrányosabb helyzetű területei közé tartozik. Az elemzésnél tehát meghatározó tényezőként kell figyelembe venni a földrajzi helyzetet is.

Az első és egyik legfontosabb tényezőként a képzetségi struktúrát említeném. A tárgyalt régiók lakosságának képzettsége tartósan kedvezőtlen. Konkrétan: a lakosság csaknem felének nincs érettségije, tehát csupán alapiskolája vagy érettségivel nem végződő középiskolai végzettsége van. Ezen belül a lakosság csaknem negyede csak alapiskolai végzettségű, ami jelen körülmények között gyakorlatilag kizárja őket a munkaképes lakosság soraiból. Ezzel szemben a főiskolával és egyetemmel rendelkezők aránya a régió összlakosságán belül nagyjából 4% körül mozog, vagyis az egyik legrosszabb az országban. Érdemes megjegyezni, hogy az országos átlag mintegy 12%, de még a Besztercebányai megyén belül is 7,5% (Besztercebányán 14%).

Mi következik ebből? Először is az, hogy a csak alapiskolai végzettséggel rendelkezők a munkapiac jelenlegi és várható körülményei között gyakorlatilag képtelenek elhelyezkedni. Ezt tehát jelenleg és a közeljövőben konstans tényezőként kell kezelni, mert nem gyorsan megváltoztatható helyzetről van szó (a hosszabb távú megoldásokról később szólok). Tény továbbá – ismét csak a munkapiac követelményeit figyelembe véve – az érettségivel nem rendelkezők viszonylag nagy aránya, ami szintén nem a munkapiaci konkurenciaképesség jele. E csoport – „a szakmával rendelkezők, mesterek” – számára az érvényesülés, a felemelkedés lehetősége a szélesebb regionális tapasztalatok szerint a vállalkozási képesség és hajlandóság szintjével függ össze (megoldás ismét lejjebb). Természetesen mindez összefügg a járás alapvetően rurális (vidéki, gazdálkodó) jellegével és a „műveltség” rurális felfogásával, de attól még tény marad.

Az említett tényezők döntően meghatározzák a régió lehetőségeit az oly sokat emlegetett befektetések terén is. Figyelembe véve a térség gazdasági helyzetét és a tőke-összpontosítás szintjét, nyilvánvaló, hogy régión kívüli befektetések nélkül a helyi gazdasági fejlődés nem indulhat be. Nincs ugyanis az a helyi tőke, amely képes lenne a megfelelő befektetések megvalósítására, ezek nélkül viszont nincs fejlődés. Egy ilyen jellegű „külső tőkeinjekció” még abban az esetben is nélkülözhetetlen a régió számára, ha az egyes befektetések csak rövidtávon, tehát 5–8 éves időtartam alatt lesznek jelen. Ezek azonban nagyon kívánatos hatást fejthetnek ki a lakosság szociokulturális és munkavállalási szokásaira.

Térjünk vissza a képzettségi struktúra és a gazdasági fejlettség közötti alapvető összefüggéshez! A nélkülözhetetlen befektetések jellegét döntő mértékben meghatározzák az említett tényezők, vagyis a térség nem pályázhat olyan befektetésekre, amelyek feltétele a magasan képzett munkaerő. Célszerű lenne tehát a befektetők keresésére fordított energiát a kevésbé képzett munkaerőt igénylő ágazatokra összpontosítani.

Ha azonban a térség hosszabb távú gazdasági fejlődéséről beszélünk, az előbb említett, viszonylag reagáló jellegű lépések helyett aktívabbakra is szükség van. Sőt, hoszszabb távon inkább ilyenekre. Először is: fel kell térképezni a munkaadók igényeit, majd ehhez igazítani a helyi iskolarendszert. Hiábavaló ugyanis az olyan jellegű iskolák fenntartása jelenlegi formájukban, amelyek végzőseinek több mint 50%-a munkanélküli. Itt mindenképp átfogó változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az iskolák jellege és a végzősök szakmai arcéle megfeleljen a munkaerőpiac mai kihívásainak. Szükség volna ezenkívül a gazdasági élet szereplői, az önkormányzatok és az iskolaügy képviselői közötti cselekvő párbeszédre. A gazdasági élet szereplői és a potenciális befektetők egy ilyen fórumon fogalmazhatnák meg igényeiket, amelyek átültetése az iskolai rendszerbe aztán jelentősen javíthatna a végzősök elhelyezkedési esélyein. Nyilvánvaló, hogy a változások sok iskolai intézményt, így esetenként személyes érdekeket is érinthetnek, enélkül azonban elképzelhetetlen a további fejlődés.

További fontos tényező lehet a létező szakember-potenciál kihasználása. Annak ellenére ugyanis, hogy az egyetemet végzettek aránya közel sem éri el az országos átlagot, az említett régiók még mindig jelentős számú kvalifikált szakembert adnak. Döntő többségük azonban helyi távlatok hiányában nem marad a térségben, és az ország más vidékein keresi boldogulását. Nem minden esetben érvényes, de e szakképzettek jó része képes és hajlandó lenne a térségben dolgozni, ha volna egy testület, intézmény, önkormányzat stb., amely összehangolná a jelenleg szinte teljes mértékben elvesztegetett kapcsolatrendszert. Nem lehet ugyanis a szakemberek elvándorlását csupán az anyagi okokra szűkíteni – még akkor sem, ha ez az egyik legfőbb ok –, hiszen fontos szerepet játszik a perspektíva hiánya és az irányukban tapasztalt érdektelenség. Az emberek nagy része ugyanis valamilyen módon erősen kötődik szülőföldjéhez, családi, baráti, érzelmi szálakkal. Ráadásul a szakképzett emberek nagyon komoly kapcsolati tőkével is rendelkeznek.

Ne szűkítsük azonban a kört csak az elvándorolt szakemberekre. Viszonylag alacsony szintű a helyi munkaerőforrás kihasználtsága is. Kétségtelen: a jelenleginél sokkal több regionális fejlesztéssel, szociálpolitikával foglalkozó szakemberre van szükség, és szükség van a meglevők sokkal nagyobb fokú kihasználására. Egyáltalán nem csak az egyetemistákról van szó. Hiba lenne nem figyelembe venni az érettségizettek táborában rejlő kiaknázatlan lehetőségeket és az ő képzettségüket, amely kulcsfontosságú egy Gömör-Kishont vagy Nógrád fejlettségű régió számára. Viszonylag tűrhető a helyzet a középkáderek, az érettségivel rendelkező szakemberek terén, bennük nem csekély erőforrás rejlik.

A régió további nagy hátránya elsősorban szociokulturális és mentalitásbeli okokra vezethető vissza: a vállalkozóképesség és -hajlandóság viszonylag alacsony szintje. Ez nem könnyen megváltozatható helyzet, de a felemelkedés lehetősége adott. A vállalkozó kedv megváltoztatása nélkül elképzelhetetlen a hosszabb távú, sőt, az akármilyen fejlődés. Az állami szektor ugyanis nem hoz létre új munkahelyeket (de nem is lenne helyes, ha így tenne). A meglevő források nagy részét tehát erre a területre kell irányítani: hosszabb távú képzésekre, amelyek változtatnak a lakosság mentalitásán, illetve megtanítják a szóban forgó réteget „vállalkozni”. Természetesen a helyi források nem elegendőek, mindenképpen meg kell próbálkozni külső, nem utolsó sorban EU-forrásokhoz hozzáférni. Az említett problémakörre ugyanis számtalan forrás áll rendelkezésre. Ehhez viszont ismét csak az kell – ahogy már említettem –, hogy a kompetens szakembereket bevonják a döntéshozói folyamatokba.

A vázolt problémák egy része viszonylag rövid időn belül megoldható, természetesen ha van rá akarat. Nagyobb részük azonban hoszszabb távú. Sokak számára mindez akár megvalósíthatatlannak is tűnhet, elsősorban az eredmény késleltetettsége miatt. Az eddigi európai tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy másképp nem megy. Most kell belevágni, ellenkező esetben a tárgyalt régiók periferikus helyzete csak romlani fog, ami drámai hatással lesz az itt élők szociális, gazdasági, kulturális és környezeti helyzetére.

(Az írás a www.rimaszombat.eu honlapon publikált elemzésen alapszik.)