December végétől január végéig ünnepelnek az örmények

„Mi tulajdonképpen december végétől január végéig ünnepeljük a karácsonyt – mondja Mery Sarkisian. – Itt, Szlovákiában a Gergely-naptár szerint ünneplik a karácsonyt, tehát szenteste december 24-ére esik, Örményországban viszont a Julián-naptár szerint, ott a karácsony január 6-án kezdődik.”

Mery nyolc éve él Szlovákiában, itt végezte el az egyetemet, angolt tanít magántanulóknak és nyelviskolában. Másik beszélgetőtársam, Karine Sarkisian szintén pedagógus, egy pozsonyi művészeti alapiskolában tanítja zongorázni a gyerekeket. Habár nevük azonos, mégsem rokonok. „Ez olyan gyakori név nálunk, mint itt a Kovács” – mondják. Az örmények hívő keresztények, ezen a hosszú szocialista, szovjet-orosz évtizedek sem tudtak változtatni. „Hazánk az első keresztény állam a világon, tavaly ünnepeltük a kereszténység felvételének 1700. évfordulóját. Krisztus után 301-ben vette fel a keresztséget Örményország királya. Az örmény apostoli egyház már korábban is létezett, jelenleg is ez a legjelentősebb egyház nálunk” – büszkélkedik Karine. Az országnak alig 10 százaléka katolikus, a lakosság többi része a nemzeti egyház tagja, amely máig független maradt a római pápától. A történelmi tradícióknak megfelelőek az örmény egyház rítusai is: „A templomaink komorabbak, mint a szlovákiai katolikus templomok, a rítusok is szigorúbbak – állítja Karine. – A karácsony sokkal inkább a lélek ünnepe, mélyebben éljük át, mint a szlovákiai lakosok többsége.” Az ajándékozást is elválasztották a karácsonytól, bár ez részben az ország szocialista múltjának köszönhető. „Az ajándékot a télapó – Ded Moroz – hozza a Gergely-naptár szerinti újévkor. Ekkorra díszítjük fel a karácsonyfát is, mely egészen a Julián-naptár szerinti újévig áll, ami január 15-én van.” Elsősorban a gyerekek és a frissen házasodott asszonyok kapnak ajándékot – ez utóbbiakat a férj szülei ajándékozzák meg – a két örmény lány szerint – nagyon gazdagon. „Nálunk általában sokkal nagyobb értékű ajándékot szokás adni, mint Szlovákiában. Gyakori, hogy műszaki cikkeket vagy ruhafélét kapnak ajándékba az ifjú asszonyok, de az igazi ajándék az ékszer – magyarázza Mery. – Az új év tiszteletére a gyerekeket tetőtől-talpig új ruhába öltöztetik. Ez az ünnep a rokonlátogatásoknak van fenntartva, szemben a karácsonnyal, melyet minden család egyedül, otthon ünnepel. Az sokkal bensőségesebb, családiasabb hangulatban zajlik.” Örményországban azonban a család is mást jelent, mint a mi vidékünkön. Ők az unokatestvéreket, a nagybácsikat-nagynéniket is a családhoz tartozónak vallják, nem beszélve a nagy- és dédszülőkről. Sokkal szorosabb a kapcsolat a generációk között, mint Szlovákiában. Ez köszönhető annak is, hogy általában több generáció él együtt, de ha a fiatalok a családalapítás után külön lakásba költöznek is, a kapcsolatuk a szüleikkel akkor is szoros marad. „Hát még ha megszületik az első unoka; az anyuka szinte a gyermek minden lépéséről tájékoztatja a nagyszülőket, akkor is, ha nem laknak egy helyen” – meséli Karine.

A karácsonyi ételek is mások, mint nálunk. Habár az örmény katolikusok tartják magukat a nálunk elfogadott halételhez, a legtöbben továbbra is a hagyományos örmény ételt eszik karácsonykor. Ez mazsolával ízesített rizsből áll, melyhez omlettet készítenek és enyhén megpirított örmény kenyérrel tálalják. A vacsora elmaradhatatlan tartozéka a vörösbor. A misék szinte reggeltől estig zajlanak; a templomok közül a modernebbek is a 12-13. században épültek, de nem ritka a negyedik századból származó épület sem.

Mindketten állítják, hogy a legnagyobb különbség a két ország között az emberi kapcsolatokban keresendő. „Nálunk a nagyvárosokban is elképzelhetetlen, hogy a szomszédok ne ismerjék egymást, az esküvők és a temetések ott is az utcán zajlanak, temperamentumunk leginkább a déli országok lakóinak, az olaszoknak, a spanyoloknak vagy a görögöknek a vérmérsékletéhez hasonlítható” – teszik hozzá. Örményország lakóinak száma mintegy 3,5 millió fő, de legalább ennyien élnek a határokon kívül, a szomszédos országokban és szétszóródva az egész világban. Az első nagy emigrációs hullám 1915-ben kezdődött, az oszmán birodalom által végrehajtott népirtás után. Szlovákiában ezer főre tehető az örmény kisebbségiek száma, ők általában már a szocialista korszakban vagy nem sokkal utána érkeztek hozzánk. Mery és Karine még nem döntött: maradnak Szlovákiában vagy tovább mennek. Egyelőre csak az biztos, hogy Örményországba egy ideig még nem költöznek haza.

Huonggal egy pozsonyi kávéházban találkoztam. Vietnamból érkezett Szlovákiába közvetlenül az 1989-es forradalom előtt. A Csehszlovákia és Vietnam közötti egyezménynek köszönhetően kapott ösztöndíjat, újságírói szakot végzett, jelenleg a doktorátusi munkáját írja. Férje szlovák, Huong szerint azonban már szinte „vietnamibb” nála is. A kultúrák közti különbség talán ennek köszönhetően sosem okozott gondot a családjukban. „Vietnamban a buddhizmus a legelterjedtebb, habár a szocialista rendszer miatt nálunk is visszaszorult a vallás. Az emberek többsége ma ateistának vallja magát” – mondja Huong. A Szlovákiában élő vietnamiak sem nem keresztények, sem nem buddhisták. Habár a legfontosabb ünnepük a lunáris naptár alapján ünnepelt újév, azok, akiknek már itt születtek a gyermekeik, a karácsonyt is ünnepelik. „Fontosabb azonban számunkra az ünnep külső megjelenési formája, az ajándékozás, a karácsonyfa-állítás, mint a vallási élmény. A karácsony egyszerűen alkalom a pihenésre, a családi együttlétre” – véli. A vietnamiak többsége azonban pénzt keresni jött Szlovákiába, a legtöbben kereskedelemből élnek, ezért számukra a karácsonynak pénzügyi dimenziója is van. „Általában közvetlenül karácsony előtt megy a legjobban az üzlet, amíg lehetőség van, amíg a piacok nyitva tartanak, addig minden vietnami dolgozik – állítja Huong. – Keményen dolgoznak, a megkeresett pénz nagy részét hazaküldik a családjuknak.” Habár Vietnam gazdasági eredményei az utóbbi időben jónak mondhatók, az emberek többsége továbbra is szegénységben él. „A legnehezebben a munkához való európai hozzáállást szoktam meg. Vietnamban szinte ismeretlen a szabadság, az emberek megállás nélkül dolgoznak, a nagyon rossz éghajlati körülmények miatt mégis nagy a szegénység. A kezdeti időszakban karácsonykor, de más ünnepnapokon is lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nem csinálok semmit.”

Karácsonyi étkezési szokásaik hasonlóak az európaiakéhoz, de nem vallási indokból. „Egyszerűen szeretjük a halételt, és ez az az időszak, amikor a pontynak a legfinomabb a húsa.” A hal fontos szerepet játszik a holdújévi szokásokban is. „Minden vietnami család lakásában van családi szentély, oltár, aminek hasonló szerepe van a kultúránkban, mint a feszületnek a katolikus családokban. Az oltár előtt imádkozunk elhunyt szeretteinkhez, tartjuk velük a kapcsolatot, imádkozunk az Istenhez. Illatos füstölőket gyújtunk, és az oltár elmaradhatatlan része egy virágokkal teli tálka. Holdújévkor élő halat teszünk az oltár elé, melyet azután szabadon engedünk. Ezzel próbáljuk kiengesztelni a szellemeket, kérjük, hogy bocsássák meg az előző évben elkövetett bűneinket és azt, hogy legyenek elnézőek az új évben” – meséli Huong. 1995-ben volt otthon utoljára. „Szüleim már tudomásul vették, hogy itt mentem férjhez, valószínű, hogy sosem költözök haza.” Legjobban neki is a családi összetartás hiányzik Szlovákiában. „Nálunk elképzelhetetlen, hogy a gyermekek ne gondoskodjanak idős szüleikről, a szülőkkel való törődés nem csak afféle szófordulat, a gyerekek valóban lelki és anyagi támaszaik idősödő szüleiknek. A családon belüli fegyelem is jóval szigorúbb, mint Szlovákiában: elképzelhetetlen például, hogy a fiatalabb testvér tiszteletlenül viselkedjen idősebb testvérével” – állítja. Egy vietnami szokást mindenképpen meg akar őrizni itt, Szlovákiában is: ez a mindennapi, közös családi vacsora, amikor valamennyien együtt vannak, és megbeszélhetik a napi történéseket.