Dárius Rusnák végül is távozik

Pozsony |

<p>Miután az új államfő, Andrej Kiska közvetve jelezte, vasárnapi beiktatása után egyik első dolga az lesz, hogy felmondjon az elnöki iroda közönségszolgálati osztálya vezetőjének, Dárius Rusnáknak, tegnap váratlanul azt a tájékoztatást kaptuk az elnöki palotától, hogy Rusnák munkaviszonya Ivan Gašparovič megbízatási idejének végével szintén véget ér.&nbsp;</p>

Rusnák tehát vasárnap, május 15-én távozik posztjáról, három héttel azután, hogy egy fővárosi bárban inzultált két magyarul beszélő nőt, majd társával megverte a nőket védeni próbáló két szlovák férfit. Rusnák ellen kihágási eljárást kezdeményeztek, mert azt kiabálta, „kiba… magyarok”, a verekedése miatt pedig garázdaság gyanúja miatt indult ellene eljárás. Az előzőért 33-tól 250 euróig terjedő büntetés fenyegeti, az utóbbiért akár háromév szabadságvesztés.  Marek Trubač, Gašparovič szóvivője tegnap sem akart érdemben válaszolni a Rusnákkal kapcsolatos kérdésekre. Több konkrét kérdésre csupán egy tömör, kétmondatos állásfoglalást küldött lapunknak. „Rusnák úr munkaviszonya az államfő irodájával 2014. június 15-én véget ér. Ezzel az ügyet lezártnak tekintjük” – írta Trubač. Mint kiderült, Rusnákot saját kérésére bocsátották el. „Megértette, hogy hibát követett el” – mondta később Trubač.  Míg Kiska korábban személyesen is találkozott a Rusnák által inzultál négy fiatallal, Gašparovič egyetlenegyszer, múlt vasárnap a köztévé vitaműsorában nyilatkozott az esetről. Akkor sem kért elnézést az érintettektől, csupán annyit mondott, meggyőződése szerint Dárius elég értelmes ahhoz, hogy megértse, mi történt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?