Dankóék újabban egy viccportál ellen harcolnak

Dankóék újabban egy viccportál ellen harcolnak

A koalíciós SNS elnöke, Andrej Danko arról beszélt, az állam eszközeivel szeretne fellépni a Zomri szatirikus közösségimédia- oldal ellen. Azt sem titkolja, hogy egyebek mellett pártpolitikai motivációja van erre. A smeres Ľuboš Blaha és az SNS jelöltje, Tomáš Taraba egyenesen betiltaná az oldalt.

Danko a putyinista dezinformációt terjesztő Infovojna internetes csatornában múlt héten pénteken kijelentette, szerinte a Zomri különböző törvényeket sért és gyűlöletkeltő diskurzust gerjeszt, valamint nyilvánosan bűnpártolást követ el. Majd arról beszélt, a Smerrel és a Hlasszal együtt „rendet akarnak tenni” ebben a kérdésben. „Nem akarok úgy járni, mint 2020-ban” – utalt Danko arra, hogy a 2020-as parlamenti választáson az SNS nem jutott a parlamentbe, illetve ebben az időszakban a Zomri nagyon gyakran közölt a személyén gúnyolódó bejegyzéseket, de ezt követően is nagyszámú humoros posztot szenteltek neki. Legutóbb például akkor szerepelt sokat az oldalon, amikor az SNS elnöke éjszaka autójával kidöntött egy közlekedési lámpát, de közvetlenül az eset után nem volt hajlandó alkoholtesztet csinálni, s elhajtott a baleset helyszínéről. Hasonló állásponton van a radikális, oroszbarát kijelentéséről ismert Ľuboš Blaha, a Smer alelnöke, aki egyben a parlament alelnöki tisztségét is betölti, szerinte be kellene tiltani az oldalt. Az SNS által jelölt, de párton kívüli Tomáš Taraba szerint a viccportál ellen a bűnüldöző szerveknek kellene fellépnie, amit már az oldal megnevezése is indokol, és arra utalt, már a betiltás törvényi keretei is készülnek. 

Mi a Zomri? 

A Zomri, amely szó szerinti fordításban annyit tesz, „halj meg”, egy bizonyos szlovák rétegnyelvben, vagy más néven szlengben azt jelenti, „maradj csendben”, „fogd be a szád”, „kussolj”. A 2016-ban alapított oldalt ma a Facebookon 400 ezren követik és az Instagramon is hasonló méretű a követői tábora. A Zomri adminisztrátorai ugyanakkor hivatalosan anonimitásba burkolóznak. Az oldal valóban nagyrészt politikai szatírát közölt, de a m iniszterelnök R obert F ico (Smer) elleni merényletet követően csak apolitikus bejegyzéseket publikálnak. Most elsősorban a jégkorong- világbajnokságról posztolnak humoros bejegyzéseket. A Denník N felvette a kapcsolatot a Zomri adminisztrátoraival, akik azonban nem közölték, hogy a politikai humort véglegesen mellőzik-e.

Szélsőséges támadás 

A Zomri adminisztrátorai ellen ugyanakkor az internetes térben támadást intézett egy ismert neonáci, Daniel Bombic, álnevén Danny Kollár. A férfi hosszabb ideje a szatirikus portál ellen uszít, most pedig olyan fényképeket hozott nyilvánosságra, amelyen a Zomri egyik adminisztrátora látható, amint iskolába viszi a gyerekét. A kép alapján a személyek mellett beazonosítható a konkrét település és oktatási intézmény is. Bombic ellen egyebek mellett szélsőséges bűncselekmény elkövetésének gyanújával folyik büntetőeljárás. Olyan videófelvétel is készült róla, ahol náci karlendítés közben látható, illetve kapcsolatot tart ismert szlovák neonácikkal, köztük a Juden Mord (Zsidó Gyilkolás) nevű zenekar tagjaival. A férfi jelenleg Londonban él, a szlovák hatóságok a kiadatását kérték, ennek egy ottani bíróság meg is felelt, de a döntés még nem jogerős. Ugyanakkor Bombic az utóbbi időben a kormányoldal politikusait népszerűsíti. Az internetre feltöltött beszélgetéseinek a közelmúltban vendége volt Robert Fico (Smer) miniszterelnök, Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter, Matúš Šutaj Eštok (Smer) belügyminiszter. Maga Bombic pedig Peter Pellegrinit (Hlas) nyilvánosan támogatta az államfőválasztási kampányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?