Danko: Semmi értelme nem volt Čaputová reakciójának

danko čaputová
Pozsony |

Andrej Danko (SNS) házelnök szerint semmi értelme nem volt Zuzana Čaputová államfő Lukasenko fehérorosz elnöknek küldött üzenetének, melyben jelezte, hogy a Dankótól kapott meghívás nem államfői szintről jött.

 

Zuzana Čaputová államfő értesítette Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt, hogy a meghívás a szlovák nemzeti felkelés (sznf) 75. évfordulójáról való megemlékezésre nem tőle érkezett. Čaputová ezt csütörtökön jelentette be újságírók előtt, miután a három legfőbb közjogi méltóság aláírt egy közös nyilatkozatot Szlovákia külpolitikai irányvonaláról. Lukasenkót Andrej Danko (SNS) házelnök hívta meg Szlovákiába, aki június elején járt Fehéroroszországban.

Danko a TA3 vitaműsorában elmondta: szerinte a fehéroroszok hivatalos képviseletének helye van az ünnepségen, és "amikor Čaputová elkezdte szelektálni a vendégeket a saját politikai beállítottsága szerint", Danko személyesen kérte arra, hogy ne tegye.

Danko szerint Miroslav Lajčák külügyminiszter nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy nem tudott Lukasenko meghívásáról. "A meghívásról tudott a szlovák nagykövet, aki erről tájékoztathatta Lajčákot."

Az alkotmánybíró-választás kapcsán a parlament elnöke megjegyezte: az SNS mindig szavazott, és szavazni is fog. Ő a szeptemberi nyilvános szavazást támogatja. Megerősítette továbbá, hogy ha az ellenzék által beterjesztett nyelvtörvény-módosítás harmadik olvasatba kerül, az SNS kilép a koalícióból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?