Danko: Nyáron megegyezés születhet az STVR megbízott vezetőjéről

danko k

A Szlovák Televízió és Rádió (STVR) modern intézménnyé válhat, amely részben előteremtheti a működéséhez szükséges pénzt is, és megfizetheti az alkalmazottait – jelentette ki Andrej Danko, az SNS elnöke az STVR-ről szóló törvény elfogadására reagálva. Meggyőződése, hogy a kormánykoalíció nyáron megegyezik az STVR megbízott vezetőjéről, szeptemberben pedig megválaszthatják az intézmény szerveit, attól függően, hogy Peter Pellegrini államfő hogyan jár el a törvénnyel kapcsolatban.

Roman Michelko (SNS), a parlament kulturális és médiabizottságának elnöke hozzátette, a törvény hatályba lépése után meghirdetik a pályázatokat, a tanács tagjelöltjeit szeptemberben hallgatja meg a bizottság, majd a parlament megválasztja a tagokat. Ezután lehet majd jelentkezni az STVR vezérigazgatói posztjára, a jelöltekre nyilvános meghallgatás vár.

Danko megismételte, hogy a közmédiában rosszul sáfárkodtak a pénzekkel, és megalapozatlan azzal vádolni az SNS-t, hogy politikai trafikot csinál a közmédiából. Hozzátette, hogy az STVR 50 millió eurót kereshet a reklámokon, ezért nem kell majd a pénzről tárgyalnia az állammal. „Kiegyensúlyozottabb lesz a helyzet, és szabadabbak lesznek” – üzente az intézménynek, hozzátéve, a pénzt a jobb feltételek megteremtésére, jobb fizetésekre és az épületek felújítására fordíthatják. Danko szeretné, ha a közmédia kötelezően közvetítene folklórrendezvényeket, regionális és sporteseményeket. A kereskedelmi tévétársaságoknak azt üzente, a médiapiac kiegyensúlyozása a cél.

Az SNS elnöke azt is bejelentette, hogy a nyáron előkészítik az ún. nemzeti médiahivatal létrehozását, melyhez az online média is tartozna. Arról is tárgyalni akar, hogyan lehet különbséget tenni az újságírók és az „újságíró-politikusok” között, akik a saját politikai nézeteiket képviselik.

Az STVR-ről szóló törvényt csütörtökön (június 20.) hagyta jóvá a parlament. Az intézmény igazgatóját kilencfős tanács választja, melybe négy tagot nevez ki a kulturális minisztérium. A törvényt 78 képviselő támogatta, az ellenzék nem vett részt a szavazáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?