Danko megúszta, a képviselők nem szavazták meg a programot

Andrej Danko

Az ellenzék által indítványozott rendkívüli parlamenti ülésre, melynek célja Andrej Danko (SNS), a parlament elnökének leváltása lett volna, végül nem került sor. A rendkívüli ülés programját a jelen lévő 139 közül csak 64 képviselő szavazta meg. Danko távozásának szükségességét az ellenzék elsősorban a doktori értekezése ügyével indokolta.

A programot egyik koalíciós képviselő sem támogatta. A program ellen szavazott a Smer-SD és az SNS frakciója, a Most-Híd párt képviselőinek többsége tartózkodott. Ellene szavaztak Peter Marček, Martina Šimkovičová és Rastislav Holúbek független képviselők is. A rendkívüli ülés programját támogatták az SaS, OĽaNO, Sme rodina, ĽSNS pártok képviselői és a többi független képviselő is.

Az ellenzék azért próbálta volna meg leváltani Andrej Dankót, mivel nem tett eleget az SaS felhívásának, és nem tette közzé a doktori értekezését, amelynek alapján 2000-ben JUDr. titulust szerzett. Lucia Ďuriš Nicholsonová, az SaS alelnöke szerint Danko leváltását a doktori értekezésével kapcsolatban felmerült gyanú mellett az oroszbarát törekvései is indokolják, melyek éles ellentétben állnak Szlovákia külpolitikai irányvonalával. „Ezen kívül az orbáni politikát támogatja, és a hatalom központosítása mellett állt ki. Ez elfogadhatatlan” – tette hozzá. Az ellenzéki képviselők további indokként említik, hogy az SNS elnöke célzatosan akadályozza Szlovákia biztonsági stratégiájának, illetve védelmi és hadászati stratégiájának elfogadását a parlamentben.
 

A házelnök reakciójában kijelentette: „A felindultság nem program. A külföldi útjaim ellen emelt kifogásokra reagálva pedig hozzáteszem, hogy Oroszországba akkor is járni fogok, ha az egész ellenzék a Dunába veti magát.”

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?