Danko: A szankciók feleslegesek, és csak segítenek Oroszországnak

Andrej Danko
Pozsony |

Az Európai Unió Oroszország ellen hozott szankciói feleslegesek, és a hazai termelés fejlesztésének köszönhetően leginkább maga Oroszország profitál belőlük. Ugyanakkor pedig sikeresen gyarapszik az Oroszország és a szankciókat szorgalmazó államok közötti kereskedelmi mérleg is. Ezt Andrej Danko (SNS), a szlovák parlament elnöke jelentette ki hétfőn Moszkvában, a szlovák-orosz vállalkozói fórum megnyitóján.

Danko szerint a szankciók bevezetése óta jelentősen emelkedett a hazai élelmiszerek előfordulási aránya az oroszországi piacon, illetve felgyorsult a repülőgép- és autógyártás fejlődése is.

Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter hozzátette: a szankciók ellenére erősödnek Oroszország kereskedelmi kapcsolatai, és egyre több beruházás érkezik az országba. Úgy véli, a Szlovákiával való együttműködéshez jó alap a közös szláv eredet.

Manturov rámutatott: a szlovák cégek már régóta jelen vannak az orosz piacon. Példaként a Castor & Pollux és a Matador vállalatokat említette. Ez utóbbi Nyizsnyij Novgorodban készül bővíteni a termelési kapacitását. Emellett csaknem 30 vállalat – köztük a CSM Industry, a Slovnaft, a Tatralift, az SES Tlmače, a zólyombrézói vasmű és a Rona - képviselői érkeztek Moszkvába, hogy az együttműködésről tárgyaljanak. A miniszter a potenciális együttműködési területek közül a gépipart, a gyógyszeripart és a repülőgép-gyártást emelte ki.

A Szlovákia és Oroszország közötti kereskedelmi mérleg az utóbbi években folyamatos növekedést mutat, tavaly például 13,7 százalékkal emelkedett. Manturov elmondása szerint Oroszország számára rendkívül fontos, hogy nem csupán az orosz energetikai és más jellegű nyersanyagok, hanem az orosz termékek Szlovákiába irányuló exportja is növekvő tendenciát mutat.

„Rendkívül büszke vagyok amiatt, hogy a Szlovák Köztársaság arra szavazott, amit mi már régóta hangoztattunk, vagyis hogy az Oroszországi Föderáció kapja vissza a tagságát az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében. Bízom benne, hogy ezzel összhangban eltörlik az Oroszország ellen hozott uniós szankciókat is” – zárta Danko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?