Csallóközkürt. Ma van pontosan három hónapja annak, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Húsdaráló fedőnevű akciója során kicsúszott a rendőrség kezéből a többszörös gyilkossággal vádolt, Csonti néven ismert N. Zsolt. A hatóságok hétfőn éjjel tartóztatták le egy erdőben.N.
Csontit egy erdőben fogták el
Csallóközkürt. Ma van pontosan három hónapja annak, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Húsdaráló fedőnevű akciója során kicsúszott a rendőrség kezéből a többszörös gyilkossággal vádolt, Csonti néven ismert N. Zsolt. A hatóságok hétfőn éjjel tartóztatták le egy erdőben.
N. Zsoltot több gyilkossággal vagy gyilkosságban való részvétellel gyanúsítják, vélhetően több embert is megölt. Az értesülést, mely szerint Csontit állítólag letartóztatták először a parameter.sk hírportál közölte, az információt lapunknak Martin Wäldl, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette. „Az illetőt különösen súlyos bűncselekmények, többszörös gyilkosság, szervezett bűnbanda létrehozásával és egyéb bűntettek elkövetésével gyanúsítják” – nyilatkozta lapunknak Wäldl.
Segített Cs. Judit
A letartóztatás körülményeiről a rendőrség egyelőre nem akar bővebb tájékoztatást adni, csupán annyi biztos, hogy a Dunaszerdahelyi járásban fekvő Csallóközkürt és Felsővámos közti erdőben került rendőrkézre. Bizonyára nem az erdőben tartózkodott szökése óta, júliusban egyesek egy dunaszerdahelyi focimeccsen is látták. Letartóztatásához sokban hozzájárulhatott Cs. Judit, a Híd bősi alapszervezete elnökének a letartóztatása (párttagságát a jogerős ítéletig felfüggesztették – a szerk. megj.), akit Sátor Lajos bűnbandája ellen indított vizsgálat kapcsán augusztus 2-án vettek őrizetbe. A rendőrség Csontitól származó több iratot talált nála és egy telefont is, amellyel állítólag rendszeresen kommunikált a bujkáló bűnözővel.
Sátor Lajos volt a dunaszerdahelyi alvilág feje, aki valószínűleg megrendelte az 1999-es Pápay-gyilkosságot, a klán 10 tagját a dunaszerdahelyi Fontána bárban gyilkolták meg. Sátor 2010. december 2-án tűnt el, a csótfai szövetkezet területén, a rendőrség szerint itt lőtték le.
Csonti, a rettegett gyilkos
Csonti állítólag Sátor jobbkeze volt, rettegett gyilkosként tartották számon alvilági körökben. A rendőrség információi szerint 2003-ban részt vett például Écsi Béla és Branislav K. meggyilkolásában, és köze lehetett 2006-ban Reisz Andor megöléséhez. Az ő testét feldarabolták, egyes részeit ledarálták, és a Kis-Dunába dobták. Reisz Andorral ugyanazon a településen végeztek 2006-ban, ahol 2011-ben – a Pápay-csoport kivégzésének ügyében ugyancsak vádolt, 2008-ban eltűnt, majd gyilkosság áldozatává vált – Raisz Csabának és Szilárdnak a holttestét megtalálták. További két gyilkosság is Csonti számlájára írható a hatóságok szerint, ám ezeknek a holttesteknek a személyazonosságát nem sikerült azonosítani. Ezt a két áldozatot állítólag megfojtotta. „Egy igazi profi gyilkos. Ő csinált egy csomó bérgyilkosságot a Sátorral. Még 10-15 éve történt, hogy valakinek röhögcsélve eldicsekedte, hogy épp a harmincadik „emberével végzett” – nyilatkozta a parameter.sk portálnak adott interjúban Horváth Lehel, akinek a tanúvallomása vezetett az egykori csallóközi maffia tagjainak letartóztatásához. Horváth sem ártatlan. Saját bevallása szerint ő végzett Sátor Lajossal. Jelenleg együttműködik a rendőrséggel, védett tanú, habár többszöri felajánlás ellenére sem élt a felajánlott védelemmel. „Mert nekem bonyolult lenne ez az egész. Elmenni semmi esetre sem akarok. Nekem van egy oroszlánom, amit imádok, és vele élek. Úgy, ahogy mondom, vele élek, velem alszik, és én azt nem akarom elhagyni” – válaszolta arra a kérdésre, miért nem akar rendőrségi védelmet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.