Közélet

Csökken a politikusokba vetett bizalom

Pozsony | Az elmúlt három évben folyamatosan Robert Fico számít a legnépszerűbb politikusnak, ám jelentősen nőtt azok száma, akik egyik közszereplőben sem bíznak meg.
Mózes Szabolcs

2014. február 4. 17:38

Robert Fico továbbra is uralja az egyéni népszerűségi mutatókat, legutóbb 2011-ben Iveta Radičová tudta őt megközelíteni – derül ki az IVO összehasonlító kutatásából. A volt jobboldali kormányfő egyébként még mindig a legnépszerűbb politikusok közé tartozik – másfél évvel távozása után.
 
Bugár a harmadik
Az IVO tavaly novemberi közvélemény-kutatásában 17 politikusnak mértek legalább 2 százalékos népszerűséget – a válaszadók legfeljebb három nevet adhattak meg. A második helyen szintén smeres politikus szerepel, Robert Kaliňák azóta tartja pozícióját, mióta Radičová távozott a politikából. A harmadik helyen egy magyar pártelnök, Bugár Béla található. A Híd elnökének népszerűsége évek óta a 7–9 százalékos sávban mozog, ez korábban az 5–6. pozícióra volt elég. Ám – s itt jönnek képbe a hosszabb távú trendek –, a többi politikus megítélésének romlása miatt ugyanolyan eredménnyel is feljebb tudott lépni a képzeletbeli táblázaton.
 
Míg a 2012-es választási kampány idejében csak a megkérdezettek harmada nem tudott senkit sem megnevezni, addig a legutóbbi két mérés alkalmával (2012, valamint 2013 év vége) közel 50 százalékuk mondta azt, hogy egyik politikusban sem bízik meg. Elemzők szerint ez az emberek egy részének a hagyományos pártokból való kiábrándultságával magyarázható, miközben az eredményekben erőteljesen közrejátszik az elhúzódó gazdasági válság is. A felmérés szerint a „senki” vagy „nem tudom” válaszok legnagyobb arányban az SaS (53%) és az MKP (51%) szimpatizánsaitól érkeztek, utánuk az SDKÚ (36%) és az SNS (33%) választói következnek.
 
Szezonpolitikusok
A politikusok népszerűségére nagy befolyással van médiajelenlétük. Monika Flašíková-Beňovát például éveken keresztül alig nevezte meg valaki, ám tavaly novemberben – a megyei választások idejében – a megkérdezettek 4 százaléka tartotta őt megbízható politikusnak. Flašíková-Beňová Pozsony megyében indult a megyeelnöki posztért, ám a masszív kampány ellenére gyenge eredményt ért el. Ján Čarnogurský szintén évekig nem szerepelt a listán, ám legutóbb – az elnökjelöltségnek köszönhető ismertség miatt – 2 százaléknyi ember őt is a megbízható közszereplők listájára tette.
Ellentétes pályát írt le a már említett Iveta Radičová vagy Ján Slota. Az ő esetük viszont azt mutatja, hogy a politikusok lassan kopnak ki a köztudatból. Évekkel azután, hogy nincsenek funkciókban és nem szerepelnek a hírekben, még mindig megtartják „szurkolótáborukat”. 
 
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
koronavírus

Több mint 2600 új fertőzöttet azonosítottak PCR-teszttel, 107-en elhunytak

Szemét osztályozás az óvodában

Vágsellyén mozgalom indult a hatékonyabb szeparálás érdekében

parlament k

A mutációk indokolta veszélyhelyzet

Angela Merkel

Merkel: még a nyár előtt bevezethetik az EU-ban a digitális oltási igazolványt

Andrej Babiš

Az eddigi legszigorúbb óvintézkedések bevezetéséről döntött a cseh kormány

koronavírus-vakcina AstraZeneca

Az AstraZeneca vezetője a vakcinagyártás növelését ígéri

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.