Csődtörvény: szóháború

Pozsony. Az igazságügyi tárca által javasolt új csődtörvény a bankok és az állami vállalatok érdekeit helyezi előtérbe a magánszektorral szemben – állítják az ötszáznál több alkalmazottat foglalkoztató cégek tulajdonosait tömörítő Klub 500 képviselői.

Pozsony. Az igazságügyi tárca által javasolt új csődtörvény a bankok és az állami vállalatok érdekeit helyezi előtérbe a magánszektorral szemben – állítják az ötszáznál több alkalmazottat foglalkoztató cégek tulajdonosait tömörítő Klub 500 képviselői. „Felháborító illetlenségnek tartom, hogy az igazságügyi tárca ilyen törvényt terjeszt a kormány elé, a jogi normáknak ugyanis nem szabadna megengedniük csalást, lopást és hazugságot” – kommentálta a tervezetet Vladimír Soták, a Klub 500 elnöke. Tibor Gregor ügyvezető igazgató kifogásolja azt is, hogy a módosítás nem az európai kontinentális, hanem az angolszász jogalkotásból indul ki. Eszerint a bíróságok az előző peres ügyekben elért döntésekre hivatkozhatnának. A módosítás szerinte ráadásul megtarthatatlan határidőket szab meg a cégek és a bíróságok számára is. A bíróságnak például három napot adnak a döntésre; ezalatt a bírónak át kellene rágnia magát a néha több ezer oldalas peranyagon. A Klub 500 átfogó elemzéssel fordult az igazságügyi tárcához, megjegyzéseit azonban nem vették figyelembe. A tárca tagadja a Klub 500 vádjait. Lucia Žitňanská államtitkár szerint az új törvény az adósokkal szemben hatékonyabban képviseli majd a hitelezők érdekeit. Szerinte nem felel meg a valóságnak az sem, hogy az angolszász jogrendszert vették volna át, egyszerűen csak amerikai mintákat vettek alapul a hitelezők érdekeinek érvényesítésénél. Az új törvény szerinte az állami vállalatokra is érvényes lesz, kivéve magát az államot és a költségvetési szervezeteket. A tárca szeretné elérni, hogy a csődeljárás időtartama a jelenlegi 5-7 évről 2-3 esztendőre rövidüljön. A törvény már túl van az érdekegyeztetésen, és ha a további akadályokat is sikerrel veszi, már a jövő évben életbe léphet. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?