Csereberéljen komáromi játszóterekért

Komárom |

<p>A héten ismét megrendezi Kézről Kézre elnevezésű jótékonysági akcióját a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja és a komáromi református gyülekezet.</p>

A szeptember elsejétől harmadikáig tartó esemény helyszíne ezúttal is a Református Kollégium udvara (Jókai utca 34.). A csereberére a korábbi alkalmakhoz hasonlóan most is elsősorban könyveket, tanszereket, játékokat, sporteszközöket, még működő háztartási elektronikai cikkeket, lakáskiegészítőket, valamint jó állapotban lévő ruhákat várnak. A jótékonysági vásárra ellátogatók szimbolikus adományösszeg fejében vihetik haza a kiválasztott holmikat. A befolyt összeggel a komáromi református gyülekezet udvarán épülő játszótér költségeihez szeretnének hozzájárulni a szervezők. A felajánlott tárgyakat szombaton délig várják az önkéntesek, akik az árusítást is végzik. Csütörtökön 14 és 20, pénteken 11 és 20, szombaton 9 és 20 óra között tartanak nyitva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?