Csend, élet – könyvekkel

Mi legyen a könyvekkel, mi az olvasóval. Mi lett a könyv hónapjával, jutott eszembe, erről meg az, hogy vajon a könyv hónapjának tartható-e még március. Nem mintha ettől sok minden függene — függ-e valami is egyáltalán az olvasástól, a könyvtől? De volt és van ez az egyezményesdi, a kiemelésnek ez a természetes kényszere, mintha minden év és hónap és nap azt szeretné, ha lenne valakié; ezért minden: önkínzás, ének. Az olvasás éve, a könyv hónapja, a kiadók napja — ez utóbbit is fel lehetne vetni ötletként, majd a könyves műhelyek megmondanák, miről szóljon. (Ezen a napon adhatnák ki a támogatásban nem részesített köteteket. A szerzők útját. Stb.) Az a gyanúm, hogy van is könyv hónapja, meg nincs is, mint a mesében, s a könyvhavi márciusoknak eztán a sorsuk is gyaníthatóan meseszerűen alakul, hoznak is, meg nem is, és aki nem hiszi, járjon utána. Alighanem sosem fogjuk biztosan tudni, ötlik föl bennem a költői kérdés, tart-e a március nevű hölgy kezében valamit is, s ha igen, vajon könyv-e az a valami. (Ha a másik kezében fáklya volna, akkor az én mesém is hosszabb volna.) Mintha haszontalanná vált volna ez a könyv hónapja, akár a nőnap, mely a rendszerváltás után előbb az állandó jelzőjét vetette le, s lett nemzetköziből egyszerű és pőre, sima nőnap, semmi cécó, s tartja, aki akarja, akinek nem púp a hátán. Mintha volna, mintha lett volna egy olyan letűnt világ, melyet ránk tukmáltak az összes trutymójával, nőnapjaival, könyvhónapjaival együtt, ámde minő szerencse, hogy végre-valahára ütött a nemzetközi, a közép-kelet-európai és a nemzeti kényszerünnepek órája, s ma már akkor ad az ember nőnek virágot, vagy vesz könyvet, amikor úgy tartja úri kedve. Engedtessék meg neki, hogy maga döntse el, melyik évben olvasson. Majd ha lesz kedve s ideje.

Március elején engedett az idő (a Színek és években, Kaffka Margit regénye, Ács Margit egyik befutója, lásd alább), s azt láttam, hogy a szlovák(iai) könyvpiacon még úgy-ahogy tartja magát a hagyomány, mely szerint március a könyv hónapja — gyökerei is itt keresendők, nálunk, hajdan a hajdani a jugoszláviai magyarok például októberben tartották a könyv hónapját. Szóval, él a köztudatban a hónap, éltetik a kiadók, hogy olvassunk és vásároljunk könyvet, erről szól a március és a könyvszakmai meg főleg a reklámlapok, de nem sokkal többről, az olvasók szakítottak a hagyománnyal. Tán mert kimerült a fogalom, és ötlettelenné vált a márciusi könyvhónap, de arra vonatkozóan, hogy mi legyen a könyvekkel, az olvasóval, egyáltalán, hogy a felek álláspontja hogyan s miként és ugyan mitől is közelednék egymáshoz, valószínűleg nem márciusra, egyetlen napra való ötlet sincs. Csak könyvek vannak, meg csend.

Nekünk, szlovákiai magyaroknak annyi szerencsénk azért van, hogy egy most márciusban indult magyarországi könyves show részesei lehetünk. Merthogy nagy erőkkel és állami támogatással elkezdődött a Nagy Könyv program. Olyasminek szánják, mint azokat a hatalmas érdeklődést kiváltó tévéműsorokat, melyekben a kiválasztott szereplők további sorsáról a nép dönthet. A Nagy Könyv programban a könyvek a főszereplők. Meg a rájuk szavazók — akik közt a szervezők könyvutalványokat sorsolnak ki. Szavazni már most lehet postán vagy interneten, nagyjából április derekáig, amikorra is kiderül, melyik az a száz regény (ötven magyar és ötven világirodalmi remek), amelyik a legtöbbeknek tetszett. Az év végéig további két nagy forduló, több elődöntő és döntő, telefonos szavazás és televíziós közvetítés alapján derül ki, melyik kedvenc viszi el a pálmát. Ha minden igaz, ez a program ugyanúgy lázba hozza majd az embereket, mint kommersz társai. A világhálón mindenesetre már olvasható több magyar sztár TOP 10-es listája. Az ismert személyiségek közt írók, szerkesztők is megnevezik legkedvesebb könyveiket, s úgy tűnik, ízlésük — nagy vonalakban legalábbis — egyezik azzal, amit egyébként is tudni-sejteni lehet. Például: a magyar irodalmat illetően Kosztolányi egy-egy regényét egyaránt a legjobb tíz közé sorolta Lator László (az Aranysárkányt), Ács Margit (az Édes Annát), Nagy Gabriella (a Nero, a véres költőt), Keresztury Tibor (szintén az Édes Annát) és Parti Nagy Lajos (a Pacsirát). De a nagy esélyesek közt látom Ottliknak az Iskola a határonját is, a külföldi regények sorában pedig egyelőre a Varázshegy tűnik döntősnek. Persze, messze még a vége, és a közönség a legvégén majd még vigaszágon is visszajuttathat egy-egy regényt a korábban kiszavazottak közül. A könyvek esélyei elvileg egyenlők. Az olvasókéi gyakorlatilag is, hiszen a játékban bárki részt vehet, az is, aki gyakorlatilag nem olvas. S jól van ez így, hiszen az olvasás népszerűsítéséhez ők is hozzátartoznak.

Csanda Gábor