Cséfalvay Andrásnak ítélték az Oskár Čepan-díjat

Pozsony |

<p>Idén a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem Festészeti és Egyéb Médiák Tanszékén működő + – XXL Műterem hallgatójának, Cséfalvay Andrásnak ítélték oda az év fiatal képzőművésze elismerésére és szakmai támogatására alapított Oskár Čepan-díjat.</p>

Cséfalvay András a díj alapítása, 1996 óta a legfiatalabb művészeti hallgató (induló művész), aki megkapta a Kortárs Művészeti Központ Alapítvány által támogatott elismerést. Németh Ilona, valamint Varga Emőke után pedig a harmadik fiatal magyar művészként vehette át a díjat.
A pozsonyi művészhallgató a díjat odaítélő hattagú nemzetközi zsűri valamennyi tagjánál elsőbbséget érdemelt ki, a díjátadó résztvevői, az egyetem diákjai pedig hangos tapssal és ovációval örültek a kitüntetésének.
Németh Ilona képzőművész, az egyetem művészeti oktatója, az Oskár Čepan-díj 2009 nemzetközi zsűrijének tagja szerint objektív értékeléssel, megérdemelten kapta meg Cséfalvay András a díjat. „András nagyon tehetséges – mondta Németh Ilona –, és abszolút helyénvaló döntéssel kapta meg a Čepan-díjat, amit, s ilyet is ritkán tapasztal az ember, a díjátadón a diáktársak igen pozitív reakciója is nyomatékosított. Fiatal kora ellenére szokatlan érettséggel és megalapozott tudással szemléli a világot. Győztes munkájával teljességgel tudott újat hozni, olyat, amit eddig még nem láttunk máshol és másnál. Ő annyira sajátosat képes hozzátenni a művészethez, ami elismerést érdemlően kiemelkedő minőség.” Cséfalvay András az Oskár Čepan-díjjal járó anyagi támogatás mellett egy hathetes szakmai New York-i tartózkodásra, valamint egy önálló pozsonyi kiállításra is jogosult.
Díjnyertes, huszonhat perces videoinstallációja, a díj három döntősének munkájával együtt augusztus másodikáig tekinthető meg az egyetem kiállítótermében, a Médium Galériában (Hviezdoslav tér).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?