Csatáry-ügy – a szlovák hatóságok nem tudnak koronatanúról

Pozsony/Kassa |

<p>Sem a kassai járási ügyészségnek, sem a kassai kerületi rendőrkapitányságnak nincs információja arról, hogy a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László ügye kapcsán koronatanút találtak volna.</p>

 Az ügy kapcsán a Kossuth Rádió kedd esti Krónikájában azt közölték, hogy a szlovák rendőrség egy olyan koronatanút talált Csatáry László ügyében, aki túlélte az 1944-es kassai deportálásokat, és pontos információi lehetnek az akkori rendőrparancsnok tevékenységéről.

    Milan Filičko, a kassai járási ügyészség szóvivője az MTI-nek az üggyel kapcsolatban azt mondta: az illetékes magyar ügyészség kérésére szeptemberben jogsegélyt nyújtottak egy Csatáry Lászlóval szemben folytatott eljárás kapcsán. "Szeptemberben elküldtük, amit kértek. Ám semmilyen koronatanú létezéséről nincs tudomásom" - szögezte le Milan Filičko.

    Közben Csatáry László ügyével összefüggésben a kassai járási rendőrkapitányság tovább folytatja a nyomozást a háborús bűntettben való bűnrészesség gyanúja miatt szeptemberben indított eljárás keretén belül, erősítette meg az MTI-nek Jana Mesárová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán. Az ügyben egy augusztusban kézbesített feljelentés alapján indított eljárást a rendőrség. "Az ügyben nem indult büntetőeljárás egy személy ellen sem" - közölte a szóvivő. Hozzátette: ők sem rendelkeznek olyan információkkal, hogy az ügyben koronatanút találtak volna.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?