Csáky Pál nem lesz a listán, indul Bauer Edit

<p>2012-höz képest az első 10 jelölt nagyjából fele cserélődhet le az MKP választási listáján, a 11&ndash;20. helyen még nagyobb lehet a változás. A párt vezetése azóta minimálisan változott, ám a régiókból új arcok jöhetnek.</p>

Horváth Árpád (2012-ben 4.), Fenes Iván (5.), Csáky Pál (10.) biztosan nem lesz az első tízben, várhatóan Őry Péter (7.) sem.

Csáky a legutóbbi parlamenti választások során a tizedikről a második helyre karikázta fel magát, potenciális jelöltként most is felmerült a neve. A volt pártelnök tavalytól EP-képviselő, hasonlóan Richard Sulíkhoz, aki mégis az SaS listavezetője lesz. „Nem fogok indulni. Jelölésem zavart okozhatna” – mondta lapunknak Csáky, aki szerint az emberek jól tudják, hogy EP-képviselő, és ha megválasztanák, úgyis le kellene mondania az egyik mandátumáról. Szerinte sokan emiatt nem tudnák értelmezni esetleges jelöltségét. Nem lesz a listán Stubendek László független komáromi polgármester sem – mondta Berényi József.

Jelölt lesz viszont Bauer Edit volt EP-képviselő a dunaszerdahelyi járási kvótából – a járási konferencián a harmadik helyet szerezte meg, tehát az első 30-ba várható. Bauert sokan hiányolták a tavalyi EP-jelöltlistáról, most többen abban bíznak, hogy a 10 évig Brüsszelben tevékenykedő politikus, volt államtitkár karikákat és voksokat hozhat a pártnak.

Míg a többi párt lassan teleplakátolja Szlovákiát, az MKP leghamarabb november végén jön ki hirdetéseivel. „Parlamenten kívüli párt vagyunk, nincs annyi lehetőségünk, hogy már most óriásplakátokkal jelenjünk meg. A közvetlen kapcsolattartás egyébként is fontosabb, mint a plakátok” – fejtette ki Berényi. A pártelnök szerint a november közepi MKP OT-n döntenek a kampány részleteiről, ezután indulhat a párt tényleges kampánya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?