Csaknem 30 000-en támogatták a zöldtárca indítványával kapcsolatos petíciót

Sólymos László
Pozsony |

Csaknem 30 000-en támogatták a természetvédők által benyújtott petíciót a környezet- és tájvédelemről szóló törvény módosításával kapcsolatban. A TASR-t Juraj Rizman, a Via Iuris társulás munkatársa tájékoztatta. Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter ezt örömmel fogadta. „Örülök, hogy ilyen sok ember számára fontos a természet védelme” – írta a miniszter a közösségi oldalán.

A természetvédők törvénymódosításhoz fűzött megjegyzéseiből kiderül, hogy nem tartják elfogadhatónak, hogy a minisztérium csak 2022 januárjától, azaz két év múlva helyezné a nemzeti parkok állami földrészleteit az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP) védelme alá. Ezt a határidőt két évvel korábbra tennék. Ezenkívül azt szorgalmazzák, hogy a védett területek erdőgazdálkodásával kapcsolatos tiltásokat ne csak a jelenleg érvényben lévő erdőgazdálkodási programok lezárulta után vezessék be. Továbbá egy olyan ajánlást is megfogalmaztak, mely szerint a négyes szintű természetvédelmi zónában tilos lenne a vadászat és a horgászat.

A WWF Szlovákia, a Természetvédelmi Intézet (Inštitút pre ochranu prírody), a BROZ és a MY SME LES kezdeményezés a közös megjegyzéseikben egyúttal arra figyelmeztettek, hogy bár a törvény megnevezésében a környezet- és a tájvédelem is szerepel, a törvény a tájvédelemmel egyáltalán nem foglalkozik. Ezért azt egy olyan tájvédelemmel kapcsolatos rendelkezéssel egészítenék ki, amely meggátolná az olyan beavatkozásokat, amelyek csökkentik a táj esztétikai és természeti értékét. Ennek foganatosítása szintén az ŠOP hatáskörébe tartozna.

Míg az említett észrevételeket kidolgozó környezetvédő szervezetek üdvözlik a törvény elfogadását, a földtulajdonosok a módosítás eltörlését követelik. „Az ilyen szakszerűtlenül és a megfelelő párbeszéd mellőzésével elkészített indítvány a tűlevelű erdőterületeket alapjaiban veszélyezteti Észak-Szlovákiában. Ezeken a területeken a klímaváltozás komoly veszélyt jelent – főleg a hosszú száraz időszakokra, az erős szélre és a szú elterjedése kell gondolni, ami miatt a tűlevelű erdők egész csoportjai mennek tönkre” – írta Milan Ovseník, a Zöldebb Szlovákia Uniójának (Únia pre Zelenšie Slovensko) elnöke.
 

A tulajdonosok azt is felróják, hogy a módosítás a jelenlegi jogi helyzetet tartósítja, amely szerintük beleavatkozik a tulajdonjogba. „Az indítvány Szlovákia részéről csupán egy elhamarkodott válasz az Európai Unió formális felhívására” – jelentette ki Ovseník.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?