Csak vasárnap éjszaka hirdetik ki a hivatalos eredményt

Pozsony |

<p>&nbsp;Bár az európai parlamenti választás Szlovákiában szombaton, május 24-én lesz, a hivatalos eredményeket csak vasárnap, nem sokkal éjfél előtt fogják közzétenni &ndash; közölte tegnap a Központi Választási Bizottság (ÚVK).</p>

A vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis az eredményeket csak azután lehet közölni, miután a szavazás az Európai Unió mind a 28 tagállamában véget ért. Több országban, köztük Olaszországban és Magyarországon pedig csak a választási hét utolsó napján, május 25-én vasárnap voksolnak.

„Az Európai Unióban hatályos előírások nem teszik lehetővé, hogy az eredményeket korábban közöljük” – idézte a TASR hírügynökség Dušan Štraussot, az ÚVK elnökét. Ugyanezért arra sincs lehetőség, hogy közöljék a részleges, nem hivatalos eredményeket. Így aztán, ellentétben például a parlamenti vagy az államfőválasztással, a szavazóhelyiségek bezárása után a statisztikai hivatal nem fogja közzétenni honlapján, milyen eredménnyel zártak az egyes választási körzetek.

Bár öt évvel ezelőtt is hasonló korlátozás volt érvényben, a hírügynökségek már szombaton éjszaka megszerezték az eredményeket és ezeket „nem hivatalos” eredményekként közölték, illetve megjegyezték, hogy az információk közlésére tilalom vonatkozik. A hírportálok többsége ennek ellenére nyilvánosságra hozta az adatokat. Azt, hogy ez az idei EP-választás után is így lesz-e, egyelőre nem tudni.

Ha kiszivárogna valamilyen információ, az csak arról tanúskodna, hogy a választáson induló 29 párt és koalíció közül melynek sikerült átlépnie a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, a mandátumok pontos elosztásának kiszámítása bonyolultabb.

Szlovákia 13 európai parlamenti mandátumot oszthat ki. Az idei EP-választástól 12 uniós tagállam – köztük például Magyarország – elveszít egy-egy mandátumot, Németország pedig hármat. Erre azért van szükség, hogy tartani lehessen a képviselői helyeknek a Lisszaboni Szerződésben meghatározott maximális létszámát (751), és közben legyen helyük a tavaly júliusban az unió tagjává vált horvát képviselőknek is. Horvátország csatlakozásával ugyanis a parlament képviselőinek száma ideiglenesen 766-ra nőtt, ezt a létszámot kell 751-re csökkenteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?