Csak nyertesek voltak a Biblia ismeretében

Perbenyik. Bibliai ismereteket fejlesztő ökumenikus vetélkedőt rendezett szombaton alap- és középiskolások számára a községi művelődési házban a Szlovákiai Református Keresztény Nők Egyesületének helyi szervezete.

Perbenyik. Bibliai ismereteket fejlesztő ökumenikus vetélkedőt rendezett szombaton alap- és középiskolások számára a községi művelődési házban a Szlovákiai Református Keresztény Nők Egyesületének helyi szervezete. A rendezvényen harmincöt 6–18 éves református, görög és római katolikus fiatal vett részt a községből; három kategóriában tettek tanúbizonyságot a hitoktatás során szerzett bibliai ismereteikről. „A különböző felekezetűek megértésben, szeretetben és kölcsönös megbecsülésben élnek egymás mellett a községben. A gyermekekben szeretnénk ezt tovább ápolni, megtartani, s ez volt a célja a vetélkedőnek is, amely teljes mértékben eleget tett küldetésének“ – tájékoztatott Szabóné Kozár Éva református lelkész. A verseny fő szervezője, Vaskiné Fülöp Klára hitoktató elmondta, hogy a kérdéseket a tantervvel összhangban állították össze, vagyis aszerint, ki meddig jutott a Biblia tanulmányozásában. A zsűriben mindhárom felekezet lelkésze helyet foglalt; valamennyien elismeréssel nyugtázták a versenyző gyermekek, illetve középiskolás fiatalok felkészültségét és bibliaismeretét, s egyhangúlag így értékelték: csak nyertesei voltak a vetélkedőnek. (kgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?